A tisztesség, a becsület, az emberség díja

Nyírbátorban adták át a Radnóti díjat

2019-ben Nyírbátort választotta a Radnóti Díj átadásának helyszínéül a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. A MEASZ rendezvényét március 21-én, az Antirasszista Világnapon tartották a Nyírbátori Kulturális Központban. Az ünnepi eseményen megjelenteket Máté Antal, polgármester köszöntötte, aki egyébként a múlt évi díjazottak egyike.

Díjat alapítottak, példát mutatnak

Antifasiszta szervezet vagyunk, de mint tudjuk, a rasszizmus a fasizmus előszobája. Tehát a folyamat kezdődik először az emberek megkülönböztetésével, kirekesztésével és utána jönnek a sokkal rosszabb következmények. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet és ezért létrehoztuk a Radnóti Díjat. A kezdeti lépések után azt tapasztaltuk, hogy a mi tevékenységünk, a mi elképzeléseink jó mintául szolgáltak mások számára, és azóta már több civil szervezet is alapított különféle díjakat – mondta Hanti Vilmos. Szerkesztői kérdésre hozzátette: 18-szor adtuk át a díjat Budapesten, a Parlamentben. Amíg a mostani kormányzat jóvoltából ki nem kerültünk onnan. Úgy gondoltuk, hogy a Budapest-centrikusságot is csökkentjük azzal, hogy a díjátadási ünnepséget idén elvisszük vidékre. Nyírbátorra úgy tekintünk, mint egy olyan szigetre egész Magyarországon, ahol békesség van, ahol azok az értékek, gondolatok, amelyeket mi képviselünk, megvalósulni látszódnak.

A befogadó Nyírbátor

Ez egy hatalmas megtiszteltetés a városnak és az itt élőknek, hogy első alkalommal Budapesten kívül Nyírbátorban adták át a Radnóti Díjat. Ez több tényezőből is adódik. Nyírbátor különleges helyzetben van. Egyrészt nemcsak a városban, hanem itt a környéken is igen sok rászoruló él. Ez önmagában még csak egy helyzet, de mi az elmúlt években igyekeztünk ezt a társadalmi csoportot is kiemelten kezelni. Olyan programokat indítottunk, amelyek a családoknak, a gyerekeknek és az aktív korúaknak is próbálnak segíteni a beilleszkedésben az integrációt erősítve – mondta Máté Antal. Nyilván ez egy olyan törekvés, amely a mai politikai környezetben nem mindig magától értetődő. Másfelől azt is látni kell, hogy ez egy olyan vállalás, ami kellő kockázattal is jár. De mi azt mondtuk, hogy a város és a térség jövője szempontjából ez egy fontos kérdés, beleállunk a dologba, pedig tudjuk, hogy ez sok munkával jár és az eredmény is csak hosszú idő után lesz érzékelhető. Bízom benne, hogy az emberek majd látják, hogy szükség van a társadalmi integrációra. Szükség van azoknak az embereknek a megértésére, akik problémákkal küszködnek és valamilyen oknál fogva a perifériára kerültek - emelte ki Nyírbátor polgármestere.

 

Pál Zoltán, a Kelet Népe Egyesület és a Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság SZSZB Megyei elnöke: Nagy megtiszteltetés a mi közösségünknek, hogy Nyírbátorban adták át a 2019-es díjakat. Azt a szellemiséget, amit képvisel a díj, azt most elhozták a mi megyénkbe, amit itt érzékelnek is az emberek. Nem tudtam róla, hogy a díjazottak között leszek, de örülök neki, mert ez az elismerés nemcsak nekem szól, hanem annak a közösségnek, amely képviseli az antirasszista életfelfogást. Az egyesületet öt évvel ezelőtt civil egyesületként hoztuk létre, amely később felvállalta a Bajcsy-Zsilinszky emlékek ápolását, őrzését, és itt kapcsolódtunk össze a MEASZ-szal.

 

Rónai Egon, újságíró: Én már kétszer is jártam korábban Nyírbátorban. Elsőként édesapámat kísértem el, aki itt turnézott. Ő színész-konferanszié volt. Akkor még gyerek voltam, majd később jártam itt 1985-ben, akkor pedig határőr-újságíróként jöttem az itteni határőr kerületet látogatni. Most a Radnóti Díj kapcsán, mint díjazott vagyok itt. Erről a díjról én a kezdetektől tudok már csak újságírói munkám miatt is, több díjátadóról is tudósítottam. Fontos elismerésnek tartom, hisz vannak mindenféle díjak. Vannak szakmai díjak, állami díjak, ez viszont valahol a tisztesség, a becsület, az emberség díja. Ebből a szempontból pedig nagyon megtisztelő, hogy engem erre méltónak gondolnak.

eni