Kérdőívvel mérték fel a lakosság igényeit

A nemrégiben alakult Nyírbátor Jövőjéért Egyesület legfontosabb célja, hogy a városban tervezett infrastrukturális fejlesztések véglegesítésénél szem előtt tartsák a lakosság érdekeit. Emiatt kérték például az érdeklődőket egy olyan kérdőív kitöltésére is, amely a hamarosan induló bérlakás programmal kapcsolatos.

A Nyírbátor Jövőjéért Egyesület 2018 őszén alakult. Mint közösségi, társadalmi szervezet azzal a céllal jött létre, hogy feltárja a lakosságot érintő problémákat, illetve hogy segítséget nyújtsanak a felmerő problémák megoldásában – tájékoztatta szerkesztőségünket Tóthné Barna Júlia. Az egyik ilyen téma bérlakás program, amelyről beszélni kell. Ezért szerveztünk egy lakossági fórumot is, ahol tájékoztattuk a megjelenteket a program megvalósításával kapcsolatosan. Az önkormányzat egy sikeres pályázatnak köszönhetően kapott lehetőséget arra, hogy ezt a tervét megvalósítsa a Széna réti tó környékén. Ezért egy kérdőív formájában mértük fel az érdeklődők igényeit. Például arra vonatkozóan, hogy a fiatalok mekkora lakásokat szeretnének. A lakások méretén túl a kérdőív rákérdezett még arra is, hogy mekkora az az összeg, amit bérleti díjként fizetni tudnának. Emellett a garázsépítéseket érintő kérdés is szerepelt a kérdőíven. A konkrétan megfogalmazott kérdéseken túl lehetőséget adtunk az egyik pontban arra, hogy az érdeklődők ötleteiket is leírják. Olyan hasznos tanácsokat, elképzeléseket vártunk ebben a pontban, amelyeket a projektbe be lehet építeni esetleg még a kivitelezés megkezdése előtt. A felhívásra több mint kétszáz kitöltött kérdőív érkezett, amelyekből valóban hasznos ötleteket is meríthet az önkormányzat.

A bérlakásépítés mellett sorház jellegű lakásokat is szeretne építeni a város. Illetve olyan lakásokat is, amelyeket a későbbiekben értékesítene az önkormányzat. Nyírbátor város célja az, hogy a településen élők száma növekedjen. Fontos szempont az is, hogy az ipari parkban dolgozók közül sokan igen nagy utat tesznek meg a napi munkába járás során. Többek között a város számukra is megadja a lehetőséget arra, ha a későbbiekben itt szeretnének letelepedni – mondta Tóthné Barna Júlia, az egyesület tagja. 

eni