KÖZEL 600 MILLIÓ MÁR A „KASSZÁBAN”

Az adóbevételek időarányos részét befizették

 

Erre az évre 1.9 milliárd forint helyi adóbevétellel számol a nyírbátori önkormányzat. A március 15-i határidőre az időarányos részt nagyrészt a befizetés rovatban könyvelhették, tudtuk meg Badics Ildikótól. Ugyanakkor  Nyírbátor jegyzője megjegyezte, hogy kisebb tételek a tartozás rovatban szerepelnek, s ez főként a gépjármű-adó – egyelőre – késedelmes befizetésénél állapítható meg. „Munkatársaim most postázzák a felszólításokat és a csekkeket az adó befizetéséről. Akik ennek ellenére sem fizetik be, akkor végrehajtási eljárással kell, hogy számoljanak.”

Miközben persze nem kis összegről van szó, de az igazán nagy bevételt jelentő iparűzési adóhoz képest a gépjármű, illetve telek-építményadó bevételek Nyírbátor esetében nem annyira jelentősök. Ami a cégek adófizetési határidejét illeti, akár csalóka is lehet a kép, de ez abból adódik, hogy a cégeknél, saját döntésük alapján többféle határidővel kell számolni. „A nagy adózó cégeknél nem szokott gondot okozni az adóhatáridő. A multi cégek a megállapodott határidőre befizetik az adót.”

Egyébként a helyi, azaz a kisvállalkozások nagy részével sincs gond, ami az adófegyelmet illeti, döntően odafigyelnek és fizetnek határidőre. Ugyanakkor ez fordítva is igaz.” A hivatalban is tudják,  hogy egy kisebb vállalkozásnál, egy nem várt számla beérkezése esetleg könnyen boríthatja a cég pénzügyi egyensúlyát, amiből következhet például az iparűzési adó háttérbe szorulása.”-kitétellel jelzi Badics Ildikó, hogy a”hivatal” is tud emberséges lenni. Ilyen esetekben az a legkorrektebb és mind a két félnek elfogadható eljárás, ha az adós, vagy felfüggesztést kér, vagy részletfizetési lehetőséget.

Az egész évre tervezett bevételből, határidőre közel 600 millió Ft folyt be az önkormányzat számlájára”-összegzi a jegyző a bevétel rovatot és év végig, még 1.3 milliárd Ft várható bevétel garantálja azoknak az önkormányzati céloknak a finanszírozását, amelyek szolgálják a kultúra, a sport, a civil élet, illetve számtalan kisebb, de sokszor nagyon is hiányzó infrastruktúra kiépítését, amelyekkel még komfortosabbá, élhetőbbé és szerethetővé tehető Nyírbátor.