Május 26 Európa parlamenti választás

Április elején postázzák az értesítőket

 

A Nemzeti Választási Iroda április ötödikéig minden magyar választópolgárnak kiküldi a választási értesítőt, tájékoztatta olvasóinkat Badics Ildikó Nyírbátor jegyzője. Aki a határidőig nem kapja meg ezt az értesítést, akkor a polgármesteri hivatalban, a helyi választási irodánál érdeklődhet, hogy itt egy adminisztrációs hiba történt-e, vagy valamilyen, kizáró okból nem szerepel az elektronikus névjegyzékben.

Akinek a neve szerepel a jegyzékben, a helyi irodában kapja meg a tájékoztatót. Ebben az értesítésben szerepel a szavazás dátuma, az a konkrét szavazókör, ahol szavazhat az állampolgár, illetve az is, hogy szavazókör mikor nyit, illetve meddig lehet leadni a szavazatokat.

Akinek nem találják meg a nevét a szavazásra jogosultak listáján, a Nemzeti Választási Irodához fordulhat felvilágosításért. Badics Ildikó elmondta, hogy ilyen azokkal az állampolgárokkal szokott előfordulni, akiknek az állampolgári jogai valamilyen ok miatt korlátozottak. Ez lehet például az eltiltás a közügyektől, vagy korlátozott cselekvőképesség is. Az ilyen polgárok neve a nem szavazók listáján megtalálható, de erről csak az NVI adhat tájékoztatást.

Szavazni mindenki a lakóhelye szerinti szavazókörben fog, ezek helye nem változik a korábbiakhoz képest. Előfordulhat, hogy valaki, időközben a város egy másik pontjára költözött, akkor nyilván egy az illetékes szavazókörben szerepel a neve választóként.

Előfordulhat, hogy valaki nem a lakóhelyén tartózkodik május 26-n. Az EP választásokra is hasonló szabályok vonatkoznak, mint az országgyűlési választásokra?

BI: Az EP választások során az egész ország egy választókerületnek számít. Itt nem személyekre, hanem jelölő szervezetek listáira lehet szavazni. Ezt az ország bármely pontján megteheti bárki, aki időben jelezte jövőbeni tartózkodási helyét. Az a fő szabály, hogy a választás hetének szerda, 16 óráig lehet az átjelentkezésre irányuló kérelmet benyújtani levélben, illetve elektronikus úton, de nem az Ügyfélkapun keresztül.

A jegyző elmondta, hogy a helyi választási irodák március 21-től már valóságosan is működnek és minden választási tudnivalóval rendelkezésre állnak, illetve ettől a naptól kezdve kezdik el feldolgozni a választással kapcsolatos kérelmeket.