Mikulás futást szervezett a Nyírbátori Futók Köre december 2-án a nyírbátori sportpályán. A megszállott futókat a hideg időjárás sem tántorította el a téli futamtól. A versenyzők különböző távokra jelentkezhettek: 800 m gyerekfutam, 5 km, 10 km és 21,1 km. Reggeltől már rajtszámfelvétel volt, majd egy kis bemelegítés és baráti beszélgetések, ismerkedések kíséretében izgatottan várta minden futó a rajtolást. Megérkezett a Mikulás is, aki elég bátor volt ahhoz, hogy ő maga is elinduljon a futamon. Az elindulás minden rajtolásnál sikerült is, ami a futóknak feltehetően nagyobb lendületet adott a távok teljesítéséhez. A legügyesebbek érmet és kupát vihettek haza. A program közös főzéssel zárult. A Mikulás futás már évtizedes hagyományokra tekint vissza Nyírbátorban, amely népes mezőnyét tekintve mára beépült a város kulturális és sport életébe. A sportpálya minden évszakban számos sportolási lehetőséget kínál gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Kiváló helyszín, ahol emberi kapcsolatok épülnek, aminek köszönhetően a Mikulás futásnak is közösség összekovácsoló ereje van. A futás főszervezője, Dr. Szabó Sándor szeretné, ha a Mikulás futás megtartaná a jövőben is a családias jellegét, ahol a visszatérő futók barátként üdvözlik egymást. A nyírbátori futókon kívül Baktalórántházáról, Nyíregyházáról, Kisvárdáról, Tiszaladányról és még sok más településről érkeztek sportolók a városba, akik vidám hangulatban vágtak neki a Mikulás kalandnak. A legtöbben közülük rendszeresen futnak, sokan maratoni versenyzők, akik a futás mellett más sportágakban is jeleskednek. Számukra a Mikulás futás egy boldogság és buli futás. Színfoltja volt a versenynek az a 63 éves hölgy, aki a legidősebb és aktív futóként példát mutatott mindenkinek. Nyírbátor számára pozitív visszajelzés, hogy a közösség szeretete, a jó szervezés, a teljesíthető pálya, na meg persze maga a Mikulás újra és újra a városba, a sportpályára csalogat számos amatőr és profi versenyzőt.

 

Polyák Dézi