Nagyobb beleszólást kapnak a civilek

Széles társadalmi keresztmetszetű egyesület lépett színre Nyírbátorban. A Nyírbátor Jövőjéért Egyesület arra vállalkozik, hogy a legégetőbb, legsürgetőbb ügyeket vitassa meg minél szélesebb körben és a levont tanulságokkal szembesítse a város döntéshozóit. A szervezetnek persze az is a célja, hogy véleményt mondhasson a város jövőjét befolyásoló stratégiáról is. Az egyesület alelnökét Csekő Sándort kérdeztük.

 

 

Tavaly, évvégén hozták létre a Nyírbátor Jövőjéért Egyesületet. Mi az alapvető célkitűzés, amit ezzel a civil közösséggel szeretnének elérni?

Szeretnénk, hogy a város vezetői olyan információkhoz jussanak, ami nagyon sok embertől származik, és amikor az önkormányzat valamilyen döntést hoz, akkor már alaposan tájékozódhatnak a városiak véleményéről.

Úgy gondolja, hogy egy ilyen civil egyesület ténylegesen tudja befolyásolni a város aktuális, vagy éppen jövőre vonatkozó terveit?

Azt egyelőre nem tudom megítélni, de úgy gondolom, hogy ez mindenképpen kívánatos.  Az nem lehet kétséges, hogy a civil szférán keresztül összegyűjtött vélemények, legalábbis finomíthatnak az elképzeléseken. Említhetünk több olyan, korábbi beruházást, amelyek, lehet másképpen valósultak volna meg, ha előtte a lakosságot szélesebb körben megkérdezték volna. Gondoljunk a gyógyfürdőre! Amikor elkészült a fürdő, utána milyen sokan fogalmaztak meg kritikákat. Ha ezeket előtte, valakik megkérdezték volna, talán még szerethetőbb fürdőt építenek.

Az egyesület keretében szeretnék szondázni a nyírbátoriakat, hogy bizonyos ügyekről mit gondolnak?

Pontosan ezt is tesszük. Itt van például az alapítványi iskola kérdése. Ez sokakat érdekelt és még többeket fog érdekelni, minél többet beszélnek róla. Ebben a nagyon fontos kérdésben jó, ha szakemberektől halljuk, hogy mivel jár egy ilyen iskola indítása. A másik fontos a kerékpározás a városban. Épült és még épül is sok kerékpárút. Megnő a kerékpáros forgalom. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a kerékpárokat hol lehet majd tárolni, ezek a tárolók hogy nézzenek ki és mitől lesznek biztonságosak. A városban szintén kardinális kérdés a lakhatás. Természetes, hogy éppen az érintetteket, a fiatalokat kell megkérdezni, hogy egyáltalán mit szeretnének, miben gondolkodnak.