„ Ami jelenleg az országos politikában történik, az egyáltalán nem segít az itt élő emberek jövőképének kialakításában, a fiatalok itt tartásában, az ő egzisztenciájuk kialakításában, megalapozásában. Ez egy teljesen elhibázott és rossz politika.” Nagy Miklós interjúja.

 

A legutóbbi önkormányzati ülésen is hangsúlyos téma volt, hogy a benyújtott nyírbátori TOP-s pályázatokat döntő részben elutasították. Veres János éles hangnemben, Ön egy kicsit tompítottabban, de mind a ketten egyértelművé tették, hogy ez csakis politikai okok miatt történhetett meg. Ennyire egy irányba mutatnak a jelek?

Alapvetően nem politikai hangot ütöttem meg. A pályázatok ügyében is igyekszem, ameddig lehet, szakmai alapon vizsgálni a dolgokat.

Lehet csak szakmai alapon megközelíteni kérdéseket egy olyan közegben, ahol kizárólag politkai döntések születnek?

Természetesen lehet, az más kérdés, hogy ezzel lehet-e eredményt elérni. Számunkra nem kérdés, hogy a pályázataink ügyét csak szakmai alapon tudom kezelni. Ennek két oka van. Egyfelől azt gondolom, hogy a ma Magyarországán a politika az a terület, ahol észérvekkel nagyon nehéz előre jutni. Mert ugyanis, ha a politika megmakacsolja magát és nem akar nyertes nyírbátori pályázatokat, akkor ott nem tudunk eredményt elérni. Ott nincs értelme csatározásba bonyolódni.

Ez világos, de miből gondolja, hogy a másik, a szakmai attitűd eredményesebb lehet?

Csak az hozhat eredményt. Mert a jogszabályok egyelőre még léteznek. Ezek nem csak ránk, hanem a magyar kormányra is vonatkoznak. Következésképpen ezeket a jogszabályokat minden szereplőnek be kell tartani.

nem gondolja Ön, hogy Nyírbátor megválasztott, felelő vezetőjeként az a dolga, hogy egyértelműen rámutasson: itt egy szakmailag megalapozott pályázatcsomag került a bíráló bizottság elé. Ezeket a pályázatokat pedig politikusok, vagy politikus, kizárólag csak politikai alapon utasította el. Vagyis kizárólag politikai alapon akarnak ártani a városnak.

Az a baj, hogy ma még ennek csak a jeleit látjuk. Konkrét bizonyítékok még nincsenek a kezünkben. Még nem tudjuk az elutasítás okát. Nem tudjuk a szakmai pontozás eredményét. Magyarul, ma nincs meg a korábban jellemző átláthatóság. Eljön majd az a pillanat, amikor az igazság napvilágra kerül, s abban a pillanatban, nagyon keményen és nagyon határozottan kijelenjük majd, amit ma még csak sejtünk,hogy szándékosan, politikai célokból nem támogatták a szakmailag jó pályázatainkat. Jelzem, hogy egyébként ezek Európai Uniós források. Ezért mondom, hogy ebben mi nem állunk meg, hanem elmegyünk a legvégső fórumig.

Akkor majd kimondja azon politikusok nevét, akikről úgy gondolja, hogy egyértelműen ártanak a városnak?

Természetesen! Kimondom, csak látni akarom a mögötte lévő tartalmat.

Mennyire volt beszédes az Ön számára, hogy a máskor aktív fideszes képviselők, ebben a témában egyáltalán nem kértek szót?

A hallgatás is jelzés értékű…

Egyébként én nem gondolom, hogy a három fideszes önkormányzati képviselő ártani akarna a városnak, de nyilván kínos lett volna megszólalniuk ebben az ügyben.

Amikor ebben az ügyben tartottam egy sajtótájékoztatót, akkor arra a térség fideszes országgyűlési képviselője reagált. Vagyis a helyi, önkormányzati képviselők már ehhez nem tudnak mit hozzátenni. Jól látszik, hogy eldőlt már, mivel akarják megmagyarázni számunkra, hogy mi miért nem nyertünk.

Van még ebben az ügyben valós esély, vagy önmagában már Ön is leszámolt ezzel?

Szerintem még lehet valódi esély, hiszen a jelenlegi helyzetben még a kormányzatban is van valódi szándék, hogy bizonyos projektjeinket támogassák. Ezek jellemzően a gazdaságfejlesztéshez kötődnek.

Miből gondolja, hogy van ilyen kormányzati szándék?

A kormányzati szereplők kommunikálnak a nyírbátori cégekkel, mi is beszélünk a helyi cégekkel és azt látjuk, hogy ugyan a térségi kormánypárti politika nem akarja, hogy Nyírbátor fejlődjön, de a cégekkel való szoros kormányzati együttműködés megköveteli, hogy bizonyos fejlesztések megkapják az uniós támogatást.

Ez nyilván igaz, csak az gyengíti az érveit, hogy közben egy „mezei” kormánypárti politikus keresztülhúzhatja a kormányzati akaratot.

Lehet, hogy igaza van, de azért még adok némi esélyt, hogy ez megváltozzon.

Ha ebben az ügyben nem is akar politikai megnyilatkozásokat tenni – mármint, amíg van esély – azért politikusként is szerepel máshol. Legutóbb az MSZP kongresszusán szólalt fel.

Minden a helyi politikából indul ki, az én gondolkodásomban. Azt vizsgálom, hogy ennek a városnak, az itt élő embereknek a hosszú távú jövőjét mi alapozza meg. Ami jelenleg az országos politikában történik, az egyáltalán nem segít az itt élő emberek jövőképének kialakításában, a fiatalok itt tartásában, az ő egzisztenciájuk kialakításában, megalapozásában. Ez egy teljesen elhibázott és rossz politika. Na, most ez Nyírbátorban is csak akkor tud alapvetően megváltozni, ha országos szinten is bekövetkezik a változás.

Ön szerint van elég akarat, elszántság és potenciál az MSZP-ben, hogy ezeket a változásokat elindítsa?

Hiszek Botka László személyében. Már csak azért is, mert valahol hasonló tőről fakad, mint én, hisz ő is egy sikeres önkormányzati vezető. Igazából egy politikus, ha egy város működését jól megismeri. Az ott lévő problémákra meg tanul válaszolni, a társadalommal érdemben kommunikál, megtanulja azt, hogy mindennek a végén emberek, arcok, sorsok, egzisztenciák vannak, akkor sokkal érzékenyebben, sokkal humánusabban képes országos politikát is vinni. Ha valaki úgy lesz országos politikus, hogy rögtön a fejére ül az egésznek, a parlamentben kezdi, az soha nem fogja mögötte látni a személyes sorsokat.

A baloldalnak nincs túl sok sikeres polgármestere. Elképzelhető, hogy már megkeresték Botka környezetéből, vállalna-e országos politikát?

Nem kerestek meg, ilyen tekintetben. Nagyon jól érzem magam a városban, nagyon hiszek abban Nyírbátor újra dinamizálható és továbbfejlődő kisvárossá tehető. Ezt nem akarom elengedni ezt a feladatot.

Biztos ebben?

Egészen biztos vagyok benne. Itt egyetlen egy kérdés van, amit meg kell vizsgálni. Erre már van tapasztalatuk a nyírbátoriaknak. Ez pedig az, hogy amikor egy helyi politikus országos politikába kerülhet és abban az új pozíciójában többet tud segíteni a városának, akkor az a jó döntés, ha tovább lép. Engem tehát az vihet el a városból, ha azt látom, hogy az új helyzetben többet tudok segíteni Nyírbátornak.

Mostanában nagyon komoly energiákat mozgósít a komplex közbiztonsági rendszer kiépítésére a városban. Térfigyelő kamerák, a polgárőrség újraszervezése, mezőőrség, stb.  Mi a baj a közbiztonsággal?

Szerintem a közbiztonsággal nincs alapvető baj. Ugyanakkor a város mérete, növekedése, gazdasági stabilitása megengedi azt, hogy erre még nagyobb hangsúlyt fektessünk, több forrást fordítsunk és még összehangoltabb rendszert működtessünk. Abban bízom, hogy ez a rendszer még egy kicsit közösségformáló is lehet. Az összehangolt rendszer, csak közösen a lakossággal működhet jól. Ezért szervezzük újjá a polgárőrséget és bevonjuk a rendszerbe az embereket. Észrevételeket, panaszokat, bejelentéséket tehetnek  már ma is. Ezekre válaszokat kapnak.  Apróságokra is gondoljon, mint pl. a ma kiültetett virág, még holnap is a ládában legyen. Finom apróságok, de jelentősen javíthatják az emberek közérzetét.