Rengetegen menekülnek a háborus Ukrajnából. Sokan , első állomásként hazánk felé indultak.  Vannak, akik csak menekülnek, s, egyelőre senki barát, rokon nem várta, várja őket.  Igyekeznek alkalmi , vagy talán bizonytalanul hosszabb időre szállást keresni. Sokan jutottak el Nyírbátorba is. Az első menekültek a Sportszállóban jelentkeztek. Felnőttek és gyerekek. Nagymama, anya, unoka, s néhány szatyorban, bőröndben a holmi, amit gyorsan összekaptak. Minden más hátramaradt.   A bizonytalanság, a félelem a holnaptól, s siratva a tegnapot, ami talán szegényes, de békés volt, amikor nem kellett rettegni a bombáktól, a rakétáktól, amikor még nem kellett félni, hogy a család férfiai hirtelen orosz fegyverekkel néznek majd farkasszemet. Európa keleti peremén hullanak a bombák, dörögnek a fegyverek, harckocsik tapossák halálra a felnőttet, gyereket, gyalogost, vagy autóst, az autójában. Egy európai ország, ahol bármelyik pillanatban összedőlhet és lángolhat a világ, ahol felrobbanhat az iskola, kórház, főtér. Egy európai ország, ahol a "szerencsések" a metróaluljáróban találnak biztonságot. Egy európai ország, ahol vagy büszke hazafiként harcolsz, még akkor is, ha esélytelennek is tartanak, s hős leszel, de valószínű meghalsz, vagy elfutsz, s óvod a saját, a gyereked, az unokád életét.