• Szinte teljesen üres a szociális szolgálat épülete Nyírbátorban, hiszen már hetek óta nem vehetnek részt foglalkozásokon nappali ellátásban az idősek ezen a helyszínen. De fő feladatunk, az idősek segítése hétköznapokon ugyanúgy megmaradt. Minden ellátottunkhoz, akik a nappali ellátásban részt vesznek, és pszichiátriai ellátottjainkhoz is, a házi segítségnyújtásban részesülőkhöz is, támogatói szolgálatban a fogyatékos emberekhez is rendszeresen eljutunk. Ily módon mintegy 200 emberrel tartjuk a kapcsolatot szociális, segítő tevékenységeink keretében. Természetesen igyekszünk mi is elkerülni a közvetlen érintkezések lehetőségét, csak fekvőbeteg ellátottjainkhoz megyünk ki nap, mint nap személyesen. Akik igénylik, azok számára bevásárolunk, gyógyszereiket beszerezzük, elintézzük a postai ügyeket is. De aki kérte, annak gázpalackot is cseréltünk – tájékoztatta szerkesztőségünket Bodóné Erős Rózsa. A gyógyszerek esetében összeírjuk, hogy kinek milyen típusúra és milyen mennyiségre van szüksége, ezt jelezzük a patika felé. Felhívtuk a figyelmét mindenkinek, hogy ha van rá lehetőség, előre egy-két hónapra próbálják megkérni a napi gyógyszereket. A Nyírbátor Város Szociális Szolgálata intézményvezetője kiemelte:

  • Már egy ideje nemcsak saját ellátottjainknak nyújtunk segítséget, hanem érkeznek megkeresések a város lakossága részéről is. Sokan jelezték, hogy igényelnék a segítségünket. Főként olyan idős, beteg emberek, akiknek nincsenek rokonaik, hozzátartozók, barátaik. Van olyan nap, hogy 15 kérés érkezik, de vannak olyanok is, amikor 40 jelzést is kapunk. Ezeket a feladatokat munkatársaink folyamatosan végzik. Kicsit megnehezíti a dolgunkat a kijárási korlátozás, illetve a bevásárlást szabályozó idősávok kijelölése, hiszen a kollégák rendszeresen jártak az üzletekbe vásárolni a délelőtti időszakban az idősek és az ellátottak számára. Ezen változások miatt nekünk is különböző intézkedéseket kell bevezetnünk, így változtatnunk kell a munkaidős beosztásokat is például, hogy el tudjuk juttatni ezeket a termékeket az idősekhez a későbbiekben is. A házi segítségnyújtásban a szolgálat kilenc gondozónővel dolgozik. Az ő munkájukat segítik ebben az időszakban a családsegítők, az esetmenedzserek, a gyógyászatban dolgozó egészségügyi végzettségű kollégák, továbbá segítenek az óvodai és iskolai szociális munkások. Emiatt mondhatom el azt, hogy nekünk önkéntesek bevonására eddig nem volt szükségünk. Akik saját munkaidőben, saját munkakörben dolgoznak, ők a védőnők. Átszervezések történtek a személyes kontaktok csökkentése érdekében, de a védőnői feladatokat a továbbiakban is el kell látniuk a kolléganőknek. Emellett a bölcsődében is maradtak a kisgyermekgondozók. Ezen munkatársakat nem szeretnénk bevonni a szociális segítő feladatok elvégzése okán, hogy a kicsiket ne veszélyeztessük, és semmilyen vírus vagy egyéb betegségforrás ne kerüljön be a bölcsődébe – tette hozzá Bodóné Erős Rózsa.

 

Az intézményvezető ezúton is valamennyi idős ember számára azt javasolja, hogy keressék őket, vegyék igénybe a segítségüket és ne maguk induljanak el bevásárolni. A szociális segítők igyekeznek valamennyi kérést kielégíteni. Készen állnak arra, hogy a továbbiakban is eleget tegyenek a naponta érkező újabb feladatoknak.

 

A következő telefonszámokon jelezhetik kéréseiket:

06-42/630-863,

06-30/507 81 28

 

eni