A már napok óta zajló munkálatok új sporteszközök és létesítmények létrehozásához készítik elő a munkaterületet a városi sportpályán. Másfél hónap alatt a karbantartási, felújítási feladatok mellett az önkormányzat döntése alapján funkciókkal látják el a sporttelepet. Mindez a lakosság számára lehetővé teszi, hogy a jövőben egész éven át kilátogathassanak a pályára és be tudják építeni a mindennapjaikba a rendszeres testmozgást. Máté Antal, Nyírbátor polgármestere érdeklődésünkre elmondta: egy évvel ezelőtt született meg a döntés, hogy a korábban Városi Sporttelepként működő területen egy komplex fejlesztést hajtunk végre. A fejlesztés célja az, hogy minél szélesebb társadalmi körben találják meg az itt élők a számukra megfelelő mozgási, szórakozási, sportolási lehetőséget. Ezekre ugyanis mindenkinek szüksége van.

 

Ma már a sporthoz is biztosítani kell a 21. századi körülményeket. Kiemelte: a cél érdekében először is átszerveztük a sporttelep működését, és végiggondoltuk, milyen típusú funkciókkal lehetne tovább bővíteni az eddigi kínálatot. Kezdésként egy komplex területrendezésre van szükség, amely néhány olyan alapfeladatot is jelent, mint a műfüves pálya rendbetétele, vagy az épület helyreállítása. Egy elnyert pályázatnak köszönhetően pedig módunk van rá, hogy több új funkciót is idetelepítsünk, miközben felújítjuk a futópályát. korábban is sokan jártak ki ide futni, és szeretnénk, ha a jövőben valamennyien kulturáltabb körülmények között tudnák a futók a pályát igénybe venni. Emellett három új funkció jelenik majd meg a beruházás végére.

Egy szabadtéri kondipark, egy triál pálya a gördeszkások, biciklisek számára és egy játszótér, ahová egy különleges hajót épít a kivitelező. A karbantartás és a fejlesztés több tételből összeadódóan valósítható meg költségvetésileg. A pályázati forrás mellett fel kell használnunk városüzemeltetési keretből származó pénzösszeget, amit a város saját erőből pótol ki. A költségek meghaladják az 50 millió forintot. A munkálatok befejeztével ünnepi keretek között szeretnénk majd átadni a megújult területet a nyírbátori családok számára.

eni