lesznek-nyari-taborok

Lesznek nyári táborok!

Hamarosan véget ér a 2019/2020-as tanév és talán mindenidők leghalkabb vakációs ovációja hangzik majd el az iskolás gyerekektől. Hiszen az eddigi iskolai évektől eltérően több hónapot karanténban töltöttek valamennyien, és a legtöbb gyerek már nagyon vágyik arra, hogy társaival újra találkozhasson és újra egy jót játszhasson. Ebben segíthetnek a nyári táborok. Az óvodák és a bölcsődék is a szokásos nyitvatartási rend szerint működnek a jövőben.

Horváthné Karsai Hédi, alpolgármester részletes tájékoztatást adott a nyári táborok kapcsán a Bátor Televízióban.

irasbeli-erettsegi-es-szakmai-vizsgak-egy-idoben

Írásbeli érettségi és szakmai vizsgák egy időben

Az MSZC Bethlen Gábor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igyekezett alaposan előkészülni, illetve a végzős diákokat felkészíteni a 2020 évi, különleges körülmények között zajló érettségi vizsgákra. Sütő Andrea, intézményvezető elmondta: minden tanuló megjelent a vizsgákon, senki sem lépett vissza. Még egy érettségi nap van, a csütörtöki, amikor a szakmai vizsgák zajlanak majd az intézményben.

a-virtualis-terben-is-szol-a-zene--akadalymentes-a-zenei-oktatas-

A virtuális térben is szól a zene - Akadálymentes a zenei oktatás

Digitális oktatás – konkrétan így kimondva nem alkalmaztak még ilyen tanítási módot a nyírbátori művészeti iskolában, de hasonlót igen, hiszen digitális eszközöket már korábban is alkalmaztak. Zeneműveket, színjátékokat ugyanis folyamatosan ajánlanak a tanítványoknak a művészeti oktatás keretében. Azt is hamar ki kellett találni, hogy a művészetoktatást hogyan oldják meg online módon.

minden-nap-van-gyerek-a-reformatus-ovodaban-is

MINDEN NAP VAN GYEREK A REFORMÁTUS ÓVODÁBAN IS

Főként az egészségügy, a rendvédelem, a szolgáltatások területén és a szociális szférában dolgozó szülők gyermekei érkeznek ezekben a hetekben a református óvodába, az óvoda bejáratához – merthogy csak addig mehetnek a szülők. Az épületbe nem engednek be idegeneket. A járvány következtében kialakult nehéz helyzettel kapcsolatos, az óvodát érintő kérdésekre Takácsné Matlag Erzsébet, a Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda tagintézmény vezetője válaszolt.