a-remeny-kisfilmje-

A remény kisfilmje

2020 tavasza sokaknál okozott alkotói válságot. Ez azonban speciálisnak mondható abból a szempontból, hogy most a körülmények nem hagyták az alkotókat dolgozni, érvényesülni az élet számos területén. Ezt a fajta válságot tehát nem az ötlettelenség vagy a lustaság szülte, hanem a világban zajló járványhelyzet helyezett kordonokat a haladás útjába. A tavasz minden évben az újjászületést hozza el. Idén viszont a tavasz múlásával indulhat csak újra az élet. Kis lépésekben és még így sem mindenki számára…

„Mindent újra” - Ez a címe annak a rövidfilmnek, amit a Bátor Televízió két munkatársa, Trencsényi Péter és Lőrinczy Kornél készítettek a járványhelyzet okozta megváltozott körülmények hatására. A kisfilm Nyírbátorban született és mostanra már több tízezren látták a világhálónak köszönhetően.

szindarab-szuletik-a-karanten-idejen-is

Színdarab születik a karantén idején is

Sajátosan telnek a napok a kis színjátszók életében 2020 tavaszán, hiszen nemcsak az április elejére tervezett nyírbátori nemzetközi fesztiválról kellett lemondaniuk egyik napról a másikra, hanem az egyébként oly egyszerűnek tűnő együttlétek is kimaradnak az életükből már március közepe óta. Lehet-e ily módon összedolgozni és működhet-e az karanténban, ami alapvetően egy társas műfaj? Ezekre a kérdésekre Vona Éva adta meg a válaszokat a Bátor Televízió kulturális magazinjában.

zart-ajtok-mogott-telik-iden-a-muzeumi-vilagnap-

Zárt ajtók mögött telik idén a múzeumi világnap

2020-ban a múzeumi világnap egy olyan időszak része, amikor még valamennyi közművelődési intézmény zárva van a látogatók előtt. Magyarországon mindenképpen, így Nyírbátorban is. De ez a világnap kicsit ráirányítja a figyelmet a múzeumokra, a múzeumok feladataira, lehetőségeire és a világnap üzenetére. A téma kapcsán Dr. Báthori Gábor, múzeumigazgató volt a Bátor Televízió vendége.

a-kultura-is-online-terjed

A kultúra is online terjed

Az ország valamennyi művelődési háza, kulturális intézménye zárva van jelenleg. A tavaszra és nyár elejére szervezett kulturális programok már biztosan elmaradnak. Az érintett intézmények az ország valamennyi pontján igyekeznek olyan megoldásokkal szolgálni a webfelületeket felkereső érdeklődők számára, amelyek által nem kell, hogy az élet ezen területe teljesen leálljon, vagyis hogy a kultúra kikerüljön az emberek látóköréből.