JÁRVÁNY: DURVA ADATOK, ÖNKORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK

„Minden olyan intézkedést meghoztunk az elmúlt hetekben, ami segítheti a védekezést. A közterületeket hetente kétszer fertőtlenítjük (közintézmények bejárata, közparkok, padok, a fontosabb kereskedelmi egységek bejárata, piac. Ebbe a körbe tartozik a lépcsőházakban elhelyezett fertőtlenítők köre is.” mondja Máté Antal polgármester. A riporter Nagy Miklós

 

Nyírbátorban, az országban elsőként, s azóta is talán egyetlen önkormányzatként, rendszeresen tesztelik az önként jelentkező lakosságot, az önkormányzat érdekkörébe tartozó cégek, intézmények dolgozóit, illetve az oktatási-nevelési intézmények dolgozóit. Az volt a cél, hogy felderítsék a járvány-gócokat?

Keressük a lehetőséget, hogy mit tudunk tenni az itt élő emberkért ebben az egyre inkább fokozódó veszélyhelyzetben. Ebben a legfontosabb eszköz lehet a tesztelés. Látjuk azt, hogy mely országok tudnak sikeresen fellépni a járvány ellen. A siker kulcsa, hogy minél több embert teszteljünk. Ha országosan is abban az arányban tesztelnének, mint mi itt Nyírbátorban, akkor 200000-250000 tesztet kellene elvégezni, naponta. Nyilván lényegesen jobban állna a harc a járvánnyal, mint a jelenlegi helyzet. Nézzük csak a labdarugókat. Ők úgy jöttek oda teszteltetni, hogy semmilyen tünetük nem volt. Mindenki teljesen egészségesnek érezte magát. Ehhez képest kiderült, hogy közöttük is volt 4 fertőzött. Így még időben ki lehetett emelni őket és reméljük, hogy nem adják tovább a betegséget.

Felére csökkentették a tesztelés eddigi árát, a korábbi 3100 forintról 1500 forintra. Arra számítanak, hogy akár egész családok jöhetnek, s így azért lényegesen olcsóbb lesz a szűrés?

Igen, arra számítok, hogy sokan akarnak teszteltetni. Egyébként tényleg emelkedik a megjelentek száma. Mindenkinek azt javaslom, ha bármilyen tünete van, akkor teszteltessen. Maradjon otthon és vigyázzon másokra. Ezért is lehet már hétfőn, szerdán és pénteken is lakossági tesztelésre jelentkezni. Azt azért tudni kell, ha valakinek pozitív lesz a tesztje, akkor a további lépéseket már neki kell megtenni. Nyilván jeleznie kell a háziorvosának és onnan átveszi az ügyet az egészségügy. Nagyon kérek mindenkit, hogy ebben az esetben szigorúan tartsák be a karantén szabályait. Ezzel életeket tudnak megmenteni.

A teszt is pénzbe kerül, a többi járványügyi intézkedés is alaposan terheli a költségvetést. Meddig lesz tesztelés?

Kétségtelen, hogy nehéz anyagi évben vagyunk. A felületes szemlélő azt hiszi, hogy a várost – mérete miatt – teljesen kárpótolja a kormány az iparűzési adó felezéséből adódó bevételkiesés miatt. Itt, emlékeztetnünk kell, hogy a korábbi kormányintézkedések miatt 600 millió Ft végképp eltűnt a kasszánkból. Ez óriási érvágás. Amikor azt mondjuk, hogy a tesztelések addig lesznek, amíg arra szűkség lesz, azért azt is kell tudni, hogy a város költségvetését alaposan megtépázták ezek a körülmények.

Hol tartanak most, ha jól emlékszem 10000 tesztet vásárolt eddig a város?

Igen. Ma már vannak olyan tesztjeink is, amelyekkel könnyebb szűrni a gyerekeket. Közben szélesítjük a teszteltek körét is. Már szűrjük a rendőrséget, a posta dolgozóit. Kiderült, hogy öten is pozitív mintát produkáltak. Ezért lenne jó, ha ez országos szinten is megtörténne, hogy a rengeteg lakossági kapcsolatba kerülő postai alkalmazottakat szűrnék. Annyi tesztet veszünk, amennyire csak szűkség lesz.

Nem csak teszt, hanem már maszk is jut a nyírbátori lakosoknak…

Valóban. FFP2-s maszkokat szereztünk be. Ezek jóval biztonságosabbak és tovább is használhatóak. Az önkormányzat nagy tételben vásárolt be ebből. Így olcsóbb is. Minden, idén 6 éves és attól idősebb nyírbátori lakosnak adunk 2 db maszkot. 26000 maszkot vettünk.

Arról van – hivatalos – információja, hogy a városban hány igazolt covidos beteg van?

Nem kapunk ilyen adatokat. Ez talán már nem is a legfontosabb. Az fontos, hogy minden ponton terjed a járvány és nekünk lépnünk kellett. Minden olyan intézkedést meghoztunk az elmúlt hetekben, ami segítheti a védekezést. A közterületeket hetente kétszer fertőtlenítjük (közintézmények bejárata, közparkok, padok, a fontosabb kereskedelmi egységek bejárata, piac. Ebbe a körbe tartozik a lépcsőházakban elhelyezett fertőtlenítők köre. Ha valahol elfogyott, tessék jelentkezni és kapnak tartályt.

Megnéztem néhány hónap nyírbátori halálozási adatait. Nagyon jelentős különbséget tapasztaltam. A legutóbbi félévben 25-tel nőtt az elhunytak száma az 1 évvel korábbiakhoz képest. Nagyon durva különbség decemberben volt. 2019 decemberében 14 haláleset, 2020 decemberben 22 haláleset. Nem tudok másra gondolni, mint a járványra.

Ezt nem nagyon kell kommentálni. Minden ilyen eset mögött van egy családi tragédia. Attól félhetünk, hogy a március-április sem lesz jobb. Ezekkel a számokkal párhuzamba állítva a születések számát, akkor látjuk csak, hogy milyen sok ez a pár hónap alatti 25-el több halálozás, ugyanis a városban átlagosan 140 gyerek születik egy évben.

Az önkormányzatoknak nincs is igazi szerepe (hivatalosan) a járvány elleni védekezésben. De persze, mint látjuk, rengeteg feladatot el tud végezni, fel tud vállalni. Mi lehet még, az eddigieken túl?

Mi együttműködünk a védekezésben mindenkivel. Minden kezdeményezést megvizsgálunk, és ha lehet, mellé állunk. Persze szűkös mozgásterünk van, mind jogszabályok tekintetében, mind anyagilag.  Ugyanakkor anyagi értelemben, amennyi szűkséges a védekezéshez, azt biztosítani fogjuk. Most úgy számolom, hogy 50 millió Ft biztosan erre megy el. Próbáljuk segíteni, könnyíteni a kialakult helyzetet. Itt van pl. az iskolai oktatás…

Ha már iskolai oktatás, akkor itt álljunk is meg! Nyilván ma a legsúlyosabb helyzet a „Vásártér” környékén élő háztartásokban van, ami a digitális oktatás elérését illeti. Ebben tud valamilyen részfeladatot vállalni az önkormányzat?

Természetesen akarunk és tudunk is segíteni. Az egyik: Most 1 hónapra ingyenes internetet lehet igényelni a szolgáltatóktól. Persze ez csak a helyhez kötött internetfelhasználásra vonatkozik. Na, pont az adott területen nagyon kevés a lakossági vezetékes internetes elérés. Mi azokra összpontosítunk, akik ezzel a lehetőséggel nem tudnak élni. A közösségi házban kialakítunk egy internet pontot, s ott egy ingyenes, nagy teljesítményű wifi hálózatot állítunk üzembe. Ezzel lefedjük a terület nagy részét. Így hozzáférhető lesz a digitális oktatás akár egy okos telefonnal is.

A korábbiakban már volt arról szó, hogy mit kell tennie annak, aki pozitív tesztet produkált. A legfontosabb, hogy vonuljon karanténba és lehetőleg végezzenek valamilyen kontaktkutatást. A Városházán is született két pozitív teszt. S mi lett a folytatás?

A közvetlen vezetője, telefonon, alaposan kikérdezi az érintettet. Hordta-e a maszkot, kivel találkozott. Gondolja végig, hogy esetleg volt-e olyan szituáció, amikor levette a maszkot és akkor ki volt a közelében. Az elmúlt 4-5 munkanapot próbálják meg feltérképezni.

Ez így pont jó, de tényleg megtörtént ez a procedúra?

Muszáj megtörténnie. A benti esetből is az látszik, hogy akár egy másik kollégától kapta el az illető.

Lehetséges. De utána mi történik a többi munkatárssal?

Ha előfordult volna, hogy nem tartották be a szabályokat és úgy mentek át egy másik irodába, hogy nem volt rajtuk maszk, akkor szoros kontaktnak minősülnek és azoknak a kollégáknak is ki kell kerülni a rendszerből. Ha nem tesszük meg, akkor tovább terjedhet a fertőzés. Nem csak a Városházán, de az önkormányzati intézményrendszerben is így kell működnie.

Azért az érdekes, hogy a piac változatlan körülmények között működhet.

Ezt akár annyival is elintézhetnénk, hogy a kormányzati intézkedések nem kellően következetesek abban, hogy mi van nyitva és mit kell bezárni. Fertőtlenítünk, kötelező a maszkhasználat, nagyobb odafigyelést kérünk mindenkitől. Most azt kérjük, hogy célirányosan tartózkodjanak csak a piacon. A szokásos beszélgetéseket halasszuk jobb időkre!

Védőoltás?

Ennek a véleményezését bízzuk a szakemberekre! Én azokat az impulzusokat kapom, hogy minden védőoltás jobb, mint a betegség. Minél nagyobb számban oltatjuk be magunkat, annál jobban védjük azokat is, akik valamilyen kizáró ok miatt nem tudnak oltatni.

Oltáspárti, s majd egy idő után számon is kéri az érdekkörbe tartozó munkavállalóktól, hogy oltattak-e, vagy sem. Ha nem, akkor tesztelniük kell, csak közben tesz engedményeket a vakcinák között.  Mert most az van, hogy az, aki csak nyugati vakcinával oltatna, de még nincs soron, akkor ingyen tesztelik, hiába kaphatott volna közben kínai, vagy orosz vakcinát. A tesztért csak annak kell fizetni, aki kaphatott volna nyugati vakcinát, de azt sem volt hajlandó felvenni.

Az önkormányzatnál az az eljárásrend, hogy minden dolgozót hetente tesztelünk. Az a kolléga, aki felvehetné a védőoltást, de ezzel nem él, akkor persze dolgozhat tovább, de a visszautasított, ingyenes védőoltás miatt már nem finanszírozzuk az ő tesztelését. Egyébként pedig beszereztünk vérteszteket is, amivel a védettséget tudjuk kimutatni. Erre azért volt szűkség, mert kiderült, hogy a betegség után termelődött ellenanyag is eltűnik a szervezetből egy idő után. Nos tehát oltás és vagy tesztelés. Aki objektív körülmények miatt nem oltat, marad az ingyenes tesztelés. Azoknál is ingyenes marad, tehát aki csak a nyugati vakcinát fogadja el, de még nem került sorra az oltakozásban.

A mostani korlátozások okán bezártak sok üzletet. Utóbb kiderült, hogy ezen üzletek után, március hónapra nem kell bérleti díjat fizetni.  A városban ezt, hogy oldják meg , ha fura helyzetek alakulnak ki? Például az üzlet, mint lakossági üzlet zárva, de közben közületeket kiszolgál.

Az az ökölszabály igaz, hogy azok mentesülnek a bérleti díjfizetés alól, akik nem lehetnek nyitva. Az nem megy, hogyha a bérleti díjról van szó, akkor én zárva vagyok, amúgy egyéb esetekben olyan körülményre hivatkozok, ami miatt nyitva lehetek. Minden ilyen ingatlant, bérleményt egyedileg megvizsgálunk.

Mit tud tenni az önkormányzat azokkal a nyírbátoriakkal, akik a járvány miatt jóval nehezebb anyagi helyzetbe kerültek?

Ehhez az EU-nak és a magyar kormánynak kellene valamilyen alapot létrehoznia. Ennek az elosztásában például kellene, hogy legyen szerepe az önkormányzatoknak.

Nincs ilyen alap, de nehéz helyzetek vannak. Mit tudnak tenni?

Amit eddig is megtettünk. Most is működik a rendkívüli segélyezés rendszere a városban. Ha valaki olyan egzisztenciális, anyagi körülmények közé kerül, ami már veszélyes, akkor, ahogy eddig is, most is segítünk rajta.

Ez egy egyszeri segély?

Igen, egyszeri segélyezés. Persze, tudom, hogy egy borzasztó helyzetben vagyunk, de még ezek között a körülmények között is van munkásfelvétel Nyírbátorban.  Ma is tudok mondani több olyan céget, ahol folyamatos a munkásfelvétel. Ha valaki elveszíti a munkáját, akkor abban is tudunk segíteni, hogy melyik céghez jelentkezhet munkát vállalni. Nyilván az a legfontosabb, hogy jövedelemhez jussanak az emberek. Aki ezzel nem tud élni, annak pedig szociális segélyt tudunk adni.