Jelenleg az óvodai beiratkozásoknál is az online felület használata jelent megoldást a szülők számára. Az óvodák várják a szülők jelentkezését, hiszen a hetekben történő megkeresések alapján tudnak tervezni a következő nevelési évre. Ebben az évben több probléma is nehezíti a helyzetet. Szerkesztőségünket Veres Jánosné, a Nyírbátori Kerekerdő Óvoda vezetője tájékoztatta.

  • Áprilist írunk. Ez a hónap az oktatási-nevelési intézményekben a beiratkozásról szól. Mire kell most figyelni, mik a legfontosabb tanácsok a szülők számára?
  • Valamennyi lehetséges módon próbálunk kapcsolatba lépni a szülőkkel. A honlapra is kitettük, sőt a Messenger csoportjainkba is feltöltöttük az ezzel kapcsolatos tájékoztatót. Jeleztük a családok felé, hogy idén az óvodai beíratás online módon történik. Mi egyébként kötelező felvételi óvoda vagyunk, tehát nekünk az Oktatási Hivatal által kidelegált gyermekeket fel kell venni. Kivételt képeznek azok a gyerekek, akik a két nyírbátori egyházi intézménybe felvételt nyertek. Folyamatban vannak az egyeztetések az egyházi intézmények vezetőivel. Megbeszéltük, hogy tájékoztatni fognak arról, hogy kik azok a három évet betöltött gyermekek, akik már beiratkoztak hozzájuk. Ezen kicsik kivételével, ha valaki nem jelentkezik, azokat a gyerekeket nekünk hivatalból is be kell írni. Vannak már jelentkezők, akik már korábban jelezték, hogy ide szeretnék hozni a gyermeküket.
  • Nagyjából hány olyan korú gyermek lehet most Nyírbátorban, akiket be kell íratni óvodába?
  • Az az igazság, hogy ezt most nehéz lenne megmondani, mert az Oktatási Hivatal most hivatalból kiküldte minden egyes gyermek szüleinek a tájékoztató leveleket, hogy be kell íratni a gyermekeiket. De többen kaptak levelet olyanok is, akik évek óta külföldön élnek. Ez azt mutatja, hogy nem igazán naprakészek a népességnyilvántartó adatai. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknél is azt tapasztaljuk évek óta, hogy a népességnyilvántartó adatai nem igazán vannak összhangbna a beíratott gyermekek számával. Lényegesen több gyermeket szoktunk beírni, mint akik a nyilvántartóban szerepelnek. Nagy az elvándorlás, idejönnek, visszamennek, megint itt laknak, megint elmennek. De vannak olyan fiatalok, akik ide vannak bejelentkezve a szülőkhöz, ugyanakkor tartózkodási helyen pedig az ország bármelyik pontján lehetnek, tehát őket mi előre le szoktuk szűrni. Ráadásul most jött a járvány, és mivel mi nem megyünk a családokhoz természetesen, ez a feladat most az oktatási hivatalra hárul teljes egészében. Nem lesz könnyű, nagyon nem, attól félünk, hogy maradnak ki olyan gyerekek, akik nem kapnak vagy nem kaptak ilyen levelet, vagy éppen nem jutnak el hozzájuk a mi közleményeink sem és majd augusztus végén, szeptemberben fognak kopogtatni. Mert az elmúlt években mi akár még hangos kocsival is jártuk a telepet, mentünk és beírtuk az ott lévő gyerekeket. Tudtuk akkor is, hogy nem mindenki veszi a fáradságot, hogy feljöjjön a városba beíratni a gyermekét óvodába. Elég nagy munkát tettünk a gyerekek érdekében eddig is.
  • Elhangzott itt, hogy mozgás van abból a szempontból, hogy éppen hol laknak a családok, hol lakik a gyerek. Az óvodák közötti mozgás várható-e?
  • Természetesen, ez nem új keletű jelenség. Vannak olyan gyerekek nálunk is, akik mennek az óvó néni után az egyházi óvodába. Természetesen az elvárható, hogy ha ott dolgozik az anyuka, akkor az óvodás gyermekét abba az óvodába vigye. Igen, most is lesznek, akik elmennek másik óvodába. Viszont egy felmérést végzünk, amelyben arra kérjük a szülőket, hogy nyilatkozzanak arról, hogy szeretnék-e elvinni gyermeküket a szeptembertől indul katolikus óvodába. Ezt mindenképpen jelezniük kell felénk, hiszen beíratáskor az újonnan érkező gyerekeket ez alapján osztjuk szét a csoportokba, ugyanis kell, hogy az egyenlő teherviselés meglegyen a csoportok és az óvónők között is. A gyerekeknek egyébként be kell iratkozni a másik intézménybe, ha innen el szeretnék vinni őket a szülők. De a mozgás oda-vissza érvényes, és ez most is várható.

eni