A nyírbátori elkerülő út első szakaszának nyomvonala mentén zajlanak jelenleg a régészeti kutatások. Ez az útszakasz a Császári utat köti majd össze a Gyulaji úttal. Ezzel a projekttel tudjuk elérni azt, hogy az elkerülő úttal sikerül levenni elsősorban az átmenő forgalmat és az ipari forgalmat a város belső útjairól. Az elmúlt években ugyanis jelentősen megnőtt a forgalom a városban. A tervezett elkerülő út természetesen segít abban is, hogy valamennyien biztonságosabban közlekedjünk. Elsődleges célja nyilván az ipari forgalomnak az átvezetése, de a beruházás végén talán új ipari területeket is be tudunk kapcsolni, ami a gazdasági növekedés szempontjából is egy fontos lehetőség a város számára. Új beruházások, zöldmezős fejlesztések jöhetnek, de nemcsak a multinacionális cégek, hanem a helyi vállalatok számára is. Így lesz esélyük rá, hogy új telephelyeket alakíthassanak ki. Ezen túl pedig azt a forgalmat is ki tudjuk vinni a városból, lakott területről, amely a város déli részén működő mezőgazdasági üzemeket érintő takarmány-, élőállat szállításból adódik. És persze a lakosság is tudja majd az új utat használni. A beruházás megvalósítására EU-s pályázaton a város 1 milliárd forintos forrást nyert. A projekt kivitelezőjét nyílt közbeszerzésen választották ki – tájékoztatta lapunkat Máté Antal, polgármester.

A beruházási munkálatok 2020 tavaszán kezdődhetnek el. Segíti a projekt haladását, hogy egy viszonylag tiszta területen tud haladni a kivitelező, mivel nincsenek közművek, amelyek akadályt jelentenének a munkálatok során.

eni