felelosen-nyirbatorert

FELELŐSEN NYÍRBÁTORÉRT

„ Valamikor május-június környékére várják a szakemberek, hogy megfordul a trend, több lesz a vakcina, mint az igény. Akkor jön el a mi időnk, hogy a szabadpiacon próbáljunk beszerezni engedélyezett vakcinát” mondta Máté Antal, aki szerint alaposan fel lehet gyorsítani az oltást, ha az önkormányzat tudna vásárolni oltóanyagot. Nagy Miklós interjúja.

hamarosan-bekoltozhetnek-az-elso-berlok-a-szena-reti-lakasokba

Hamarosan beköltözhetnek az első bérlők a Széna réti lakásokba

Október 14-e a tervezett átadási ideje a Szénaréti-tó környékén épülő lakóparkban kialakított 71 önkormányzati bérlakásnak. A vállalkozó ekkorra fejezi be a beruházás első ütemét. A képviselőtestület pedig a szeptember 30-ai testületi ülésen tárgyal majd az új lakásrendelet részleteiről. Szerkesztőségünknek Böszörményi Ágnes, ügyintéző adott tájékoztatást.

nehezitett-palyan

NEHEZÍTETT PÁLYÁN

Idén az volt a cél a saját dolgozóinknál, hogy senkit ne küldjünk el, de arra ma nem lehet számítani az önkormányzati szférában, hogy lehetnek többlet juttatások. Arra is figyeltünk, hogy ezt egységesen kezeljük. Az önkormányzat berkein belül nem lesz különbség dolgozó és dolgozó között” 

„nem-szeretem-azt-a-szot-hogy-cigany”

„Nem szeretem azt a szót, hogy cigány.”

Állítom, hogy meg van az akarat, hogy dolgozzanak. Ugyanakkor, az a szűrőrendszer, amin keresztül bejuthatnának a gyárakba, sokszor, szinte áthághatatlan akadálynak bizonyul.