Talán első hallásra túlzónak tűnhet, ha azt mondjuk, hogy a nyírbátori , eddig egyenetlen fejlődésű városrészek közötti különbségek csökkentése már rövid távon is hathat a városban érzékelhető társadalmi feszültségek mérsékelésére. Pedig ez kutatásokkal alátámasztott tény, hogy a lakhatási és életkörülmények javulása jelentősen csökkenti a származási szembenállást is. Ráadásul a lakókörnyezet minőségi változása hat a benne élők igényességére is. 

Tagadhatatlan, hogy a vasúton túli területre ráfér minden, akár aprónak tűnő minőségi javítás. Mint ahogy erre a területre nagyon is ráférne a helyben élők gondos odafigyelése, a saját lakókörnyezetük rendbe tétele, de legalább a sok-sok millió forintért elszállított szeméthegyek utáni tisztább állapot megőrzése.
Most mindenesetre ezen a minőség felé vezető úton egy újabb lépés történik. Közösségi kertet alakítanak ki, ahol házikertet művelhetnek az arra vállalkozók. Korábban, ennek a prigramnak a részeként a Csokonai utcát aszfaltozták le.
A vasútállomás környéke is "mostoha gyereknek látszik - látszott eddig - a város jobban felkapott részeihez képest. Azon területen járda és parkrendezés is része lett a programnak.