Az, hogy település mindenkori irányítói miként tekintenek a településen élőkre, azon is látszik, hogy milyen lehetőségeket igyekeznek megteremteni számukra. Ez persze, egy sokfelé ágazó feladatsor is lehet, de most maradjunk meg a kultúránál. S tételezzük fel, hogy az egyéb területek is nagyjából közelítik az elvárhatót. Ami esetleg már azon felül van, az kifejezetten örvendetes. Ha egy ilyen város, mint Nyírbátor, abba a helyzetbe viszi magát, mint tették ezt elődeink hat évtizeddel ezelőtt, akkor azt kell megtállapítanunk, így utólag is, hogy nagyon ráéreztek valamire és a flow pár éven belül nemzetközi hírnevet is hozott ennek a kis nyírségi településnek. Akkoriban, ebben a térségben fogalom és a minőségi magas kultúra szinonémája lett a Nyírbátori Zenei Napok, illetve a vele együtt nagyon vonzó nevet elért Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor. Mai kifejezéssel élve, trendi volt azokon a zenei eseményeken "ott lenni", s találkozni, vagy élőben látni és hallgatni a klasszikus zene hazai "nagyágyúit". Ebben a millőben természetes, hogy gyorsan megalapították a helyi zeneiskolát, ezen a "talajon" kihajtotttak zenei együttesek, fúvósok, és ütősök, és nagy létszámúvá terebélyesedett a Tinódi Kórus is. Ezek az együttesek és kórusok ma is létező, helyi kulturális kincseink.  Most egy kitűnő tematikájú, jól összerakott tárlat és kiállítás idézi ezt a hat évtizedet a Városi Galériában. A kiállítás megnyítója a Zene Világnapján még arra is jó alkalommal szolgált, hogy egy rövid, de nagyon színvonalas hangversennyel párhuzamba állíthassuk a daliás múltunkat egy reményt is meghagyó jelennel.