Január utolsó szombatján rendezték meg a negyedik Dragon ICE akadály- és terepfutó versenyt, amely most is sokakat vonzott a csúszós, havas és jeges pályára a Sárkány Wellness és Gyógyfürdő környékén.
A futam hagyományosan extrém körülmények között zajlott, ahol a futók nemcsak rövidebb-hosszabb távot teljesítettek, hanem természetes és mesterséges akadályokkal is megküzdöttek. A rajt és a cél helyszíne hagyományosan a Sárkány fürdő volt, de a résztvevők a futam során érintették a Szénaréti-tó területét és a fürdő erdős környékét is. Az amatőr és profi futók az ország több területéről érkeztek Nyírbátorba, a terepfutók 3, 7 és 14 km-es távokon, az akadályfutók +8 km-es távon indultak. Az elsők között befutó egyik legfiatalabb elszánt sportoló, Popovics Nolen Bujról érkezett az eseményre. Szerinte nagyon jó volt a futam. „Ez volt az első terepfutó versenyem, kicsit nehéz volt a pálya az emelkedők és a kidőlt fák miatt” – mondta a 8 éves fiú, aki focizik is. Az egyik legvonzóbb része a programnak, a beérkezés utáni csobbanás volt a fürdő medencéjében.
A Dragon ICE nemcsak fizikai erőt, hanem kitartást és ügyességet is igényelt a téli terepen. A verseny szervezője, Margitics Zoltán arról beszélt, hogy idén új nyomvonalon teljesítettek a nevezők. „Ezek erdei utak, amik nem egyszerűek, és aki terepfutó, tudja, hogy minden lépésre oda kell figyelni. Ez a nagyfokú koncentráció az időeredményekben is meglátszott. Ettől függetlenül nagyon jó eredmények születtek” – mondta a szervező.
A következő megmérettetés augusztus 1-jén a tizedik Dragon Race nyári akadály- és terepfutás lesz, a jól bevált helyszínen, a Sárkány fürdőben és környékén.
Polyák Dézi