Idén sem maradnak nyírbátori téli kihívás nélkül az extrém sportolók. A Dragon Race ismert téli futama valamennyi versenyző számára maradandó élményt jelentett az elmúlt években. Így akik végigcsinálták a Dragon Ice pályáját valamelyik évben, bizonyára visszavágynak erre a különleges helyre. Sokakban bizonyára a versenypálya végét jelentő meleg vizes, szabadtéri gyógymedence maradt meg leginkább, hiszen aki teljesítette a kihívást, az ebben a medencében ért célba tulajdonképpen. Idén a Sárkány Fürdő területe nem használható, de a verseny elnevezéséből is kitűnő egyéni küzdelmek helyszíne így is változatos akadályokkal tűzdelt. A szervezők ezúttal a strand előtti erdőben és a régi kertészet területén alakíthatták ki az extrém versenypályát. A futam teljesítésére négy napot jelöltek meg a szervezők, de a nagy érdeklődés miatt megnyitották a február 27-i versenynapot is.

 - A várakozásoknak megfelelően az igazán elszánt extrém sportolók azonnal ráharaptak a nyírbátori versenyre, hiszen ilyen típusú versenykiírással mostanában nemigen találkozhattak. Épített pálya, segítők az akadályoknál és egy hónapon át fennálló lehetőség a futam teljesítésére. Ezt nyújtja a versenyzőknek a nyírbátori Single Race. Mivel tavaly is mindkét futamunkat sikerült megrendezni, így ebben az évben is igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy újra ránk figyeljenek és Nyírbátorba jöjjenek az akadályfutók. És nem csalódtunk ezúttal sem, hiszen az ország minden tájáról érkeznek a versenyre. Két hétvége, összesen négy nap áll a vállalkozó szellemű sportolók rendelkezésére. Az első hétvégén összesen hetvenen teljesítették sikeresen a futamot. A következő hétvége is teltházas, február 20-21-én szintén hetven körüli versenyző érkezik Nyírbátorba. Közülük többen a sikeres futamot követően döntöttek az újabb regisztráció mellett. A nagy érdeklődés miatt úgy döntöttünk, hogy február utolsó hétvégéjén is lehetőséget biztosítunk a pálya teljesítésére, vagyis akik eddig nem tudtak időpontot foglalni, azok február 27-ére még jelentkezhetnek – mondta el érdeklődésünkre Margitics Zoltán, szervező.  

 

eni