A TANÉV LEGKIEMELKEDŐBB VERSENYZŐI

Évtizede már nemes hagyományként a város közössége előtt köszöntik és ünneplik meg a legkiemelkedőbb eredményeket elért tanulókat a tanév végén. Ilyenkor a gyerek, a pedagógus és a szülő is egyaránt büszke lehet arra, hogy őket a színpadra szólítják, jutalmazzák. Így történt ez idén is, június 10-én, amikor zsúfolásig megtelt a Művelődési Központ nézőtere.
A rendezvény a Bátor Mazsorett együttes Samba for band pörgős produkciójával kezdődött. Ezután Nyírbátor polgármestere beszédében megfogalmazta, hogy az ünnepelt gyerekek tehetségét a szülők a támogatásukkal, a pedagógusok a kemény munkájukkal képesek voltak eredménnyé formálni. „Nagyon sok mindenre megtanítja gyermekeinket a versenyzés. Meg kell tanulnunk, hogy nem minden a győzelemről szól. Nagyon sok időnek kell eltelnie, mire megtanuljuk értékelni, hogy a legnagyobb érték a felkészülésben van” – mondta Máté Antal.
Az ünnepségen átadták az önkormányzat elismerő emléklapjait és az ajándékot azoknak a nyírbátori alap és középfokú intézményekben tanuló diákoknak, akik a 2024/2025-ös tanévben megrendezett, legalább három különböző járási, megyei vagy regionális versenyen 1-3. helyezést értek el vagy különdíjat kaptak a zsűritől, illetve országos vagy nemzetközi versenyeken az 1-10. helyen végeztek vagy különdíjban részesültek. Köszönetet mondtak még a szülőknek és a felkészítő pedagógusoknak.

Polyák Dézi