Antal Dávidnak már régóta nem kell bizonyítania rendkívüli sporttehetségét, hiszen a hazai és nemzetközi versenyeken eddig is érmek garmadát nyerte el. A Bátori Sárkány Úszóegyesület klasszisa legutóbb a debreceni MVM Ifjúsági Úszó Országos Bajnokságon mutatott be elképesztő teljesítményt, hat aranyéremmel és két bronzéremmel tért haza. Női vonalon is jól áll a nyírbátori egyesület, hiszen Barnai Nikolett több számban is éppen, hogy csak lemaradt a dobogóról, nagyon értékes 4-5. helyeket szerzett.
Kaliba Viktor edző elmondta, hogy a debreceni megmérettetés mindkét bátori úszónak az utolsó ifjúsági korosztályos versenye volt. Míg Barnai Nikolettel tudatosan, kifejezetten erre az OB-ra hegyezték ki a formát, addig Antal Dávid felkészülésében ez a négy nap csupán egy kemény „edzésnek” számított. Dávid teljes versenyterhelésből összesen 10 számot vállalt magára, felülmúlta a várakozásokat.
„Igazából edzésként mentünk el Debrecenbe, mert a fő versenyem idén az ifjúsági és a felnőtt Európa-bajnokság lesz. Ettől függetlenül sokkal jobban sikerült, mint amit vártam magamtól. 200 méter gyorson bejöttem 1:50 alá, ami a váltó szempontjából nagyon erős jel, az utolsó versenyszámomban, 100 méter pillangón pedig egyéni csúcsot sikerült úsznom” – nyilatkozta elégedetten Dávid, aki „viccként” fogta fel ezt a megmérettetést. Eredményei: 200 m vegyes 1. hely, 200 m pillangó 1. hely, 100 m hát 1. hely, 50 m pillangó 1. hely, 200 m hát 1. hely, 100 m pillangó 1. hely, 50 m gyors 3. hely, 200 m gyors 3. hely, 50 m hát 4. hely, 400 m vegyes 4. hely.
Niki januártól kezdve kőkeményen készült erre a jelentős versenyére, az élet azonban közbeszólt. A fiatal sportoló már az első nap döntője előtt lebetegedett. „Habár az első nap még jól sikerült, viszont a fő számaimat, amelyek a harmadik napon voltak, azokat sajnos elrontottam, viszont büszke vagyok magamra, hogy végig csináltam” – fogalmazott Niki, aki a gyengélkedés ellenére sem adta fel, és elszántan küzdött a négy napon. A fő számaiban, 50 méter pillangón (B döntő) 5. helyen és 100 méter pillangón (B döntő) 4. helyen végzett. A 200 méter vegyesen (B döntő) 6. helyen ért célba.
Az ifjúsági búcsú után a két úszó már a jövőbe tekint. Barnai Nikolett a megérdemelt nyári pihenő után szeptemberben kezdi újra a munkát, az fő versenye a decemberi, szegedi Rövidpályás Országos Bajnokság lesz. Antal Dávid számára viszont nincs megállás: a nyár folyamán már az ifjúsági és a felnőtt Európa-bajnokságon képviseli hazánkat és Nyírbátort.
Polyák Dézi