Az intézményi Bozsik program ide szezonjában az első téli óvodai tornát rendezték meg a Bethlen csarnokban november 28-án. Ez az örömteli esemény is mutatja a sportág népszerűségét, és azt, hogy akár ebből a programból is kikerülhetnek a jövő profi labdarúgói, akik népszerűvé, erőssé, világverővé tehetik a magyar labdarúgást.


Egyre több óvodában, így a nyírbátoriakban is működnek tehetséggondozó futball csoportok. Ezen a Bozsik tornán a Báthory István Katolikus Óvoda óvodapedagógusától kérdeztem meg, náluk hogyan néz ki ez a foglalkozás. „Azért hoztuk létre ezt a tehetséggondozó szakkört, hogy ezeket a „tehetség csírákat” megtaláljuk. Hetente egyszer szokott lenni edzésünk, játékos bemelegítéssel kezdünk, utána ügyességi feladatokat adunk a gyerekeknek, és a kapura rúgás, azaz a foci élménye sem marad el minden edzésen” – tudtuk meg Bihariné Szigeti Andreától, a foci szakkör vezetőjétől.


„Látszik az, hogy kezdik betartani a pálya forgási szabályait, a sportszerűséget szépen követik, hiszen a gyerekek kezet fognak egymással minden mérkőzés után. Látom bennük az akaratot és a fejlődést. A Nyírbátori Labdarúgó Sport Egyesület vezetői több játékost is kinéztek ezen az eseményen” – mondta Lőrincz Sándor, a Bozsik Intézményi Program nyírbátori óvodai körzeti szervezője.


„Itt kezdődik igazából a labdarúgás” – jelentette ki a foci tornán Németh Károly, a Nyírbátori Labdarúgó SE utánpótlás szakmai vezetője. „A programokon figyeljük és felfedezzük azokat a gyerekeket, akik később akár versenyszerűen is focizhatnak, de nem ez az első számú szempont, hanem az, hogy megszerettessük velük a játékot. Ebbe, ha az intézmények mellett az egyesületünk is be tud segíteni a létesítményeivel, a szakembereivel, a programjaival, akkor azt a szülők jó néven veszik. Itt a legfontosabb, hogy milyen a gyerekek érzéke és mennyire motiváltak. Akik a labda körül vannak és ügyes mozgásúak, azokat a gyerekeket keressük. Akik folyamatosan, ha elveszítik a labdát, és vissza akarják szerezni, az megint egy nagyon fontos szempont, mert benne van az akarat, a küzdő szellem” – foglalta össze a szakember azokat a szempontokat, amelyeket edzőtársaival egy ilyen alkalmon figyeltek az óvodásokban.


A katolikus óvoda focipalántái büszkén mesélték, hogy már az első mérkőzésükön többeknek is sikerült sok gólt lőni. Az is kiderült, hogy volt, aki számára nem is olyan idegen a nyírbátori Bethlen csarnok, hiszen a különböző meccseken gyakran szokott ülni a lelátón szurkolóként. Az is érdekes volt számomra, hogy az egyik óvodás Del Pierot, a korábbi olasz világbajnok futball legendát, vagy egy másik ovis szintén egy régebbi sztárt, a brazil világbajnok Ronaldinhot említette, amikor a kedvenc focistáikról kérdeztem a gyerekeket, de természetesen nem maradt ki a felsoroltak sorából a világ egyik legnépszerűbb futball sztárja, Cristiano Ronaldo sem. Úgy tűnik, van még feladat abban, hogy a magyar „sikerfutballistákat” is példaként említsék már a kisgyerekek is.


Polyák Dézi