Repül az idő… Öt éve indult jelentős szülői igényre egy új iskola Nyírbátorban. Az első tanévben még csak alsó tagozattal működött a Szentvér utcai intézmény, majd a második tanévtől már felső tagozattal bővült a közösség. A hivatalos nevén Leonardo Média Akadémia Nyírbátori Tagintézménye, de a városban csak Élménysuliként emlegetett intézmény mára már nyolcosztályos, népszerű és elismert általános iskolává nőtte ki magát a településen.
Az alapítás ötéves jubileumát egy diákgálával ünnepelték meg, amit október 17-én rendeztek meg a Nyírbátori Művelődési Központban. Kovácsné Molnár Nóra tagintézmény-igazgató beszédében kitért arra, hogy bár az öt év nem hosszú idő egy iskola életében, de annál inkább kiemelkednek az elmúlt időszakban elért kimagasló tanulmányi, kulturális, sport eredmények és a közösségi rendezvények sikerei. Az iskola indításának körülményeire – ami tegyük hozzá nem volt egyszerű feladat, és ráadásul a covid járvány alatt történt – emlékezett vissza Máté Antal polgármester. „Nem sokan hittek benne, de sokak kételkedésével ellentétben egy jó dolgot sikerült összehozni” – fogalmazott a városvezető. Megemlítette, hogy az önkormányzat a fenntartóval közösen az iskola bővülését tervezi. Liptákné Lekli Ágnes, az Esélytér Intézményfenntartó oktatási főigazgató helyettese – aki már az Élménysuli indulásánál is közreműködött a munkafolyamatokban, dolgozott együtt az alapításkori tagintézmény-igazgatóval, Karászi Csillával – hozzátette: Nyírbátor példája a jó együttműködésnek, miszerint az önkormányzat, bár nem fenntartója az oktatási intézményeknek, mégis segítő kezet nyújt és támogató hátteret biztosít.
A diákgálán változatos és színes műsorokat mutattak be a gyerekek, így volt olyan osztály, ami cowboy táncot vagy nyuszis táncot adott elő, volt, amelyik egy jelenetet mutatott be, fellépett az iskola bábcsoportja és énekegyüttesei. A műsor énekszóval zárult, amikor a gyerek- és pedagóguskórus énekkel lepte meg a közönséget.

Polyák Dézi