Tovább cseperedik a Csepererdő! Pénteken ültethetik el az újabb facsemetéket a családok újszülött gyermekük tiszteletére. Nyírbátor város vezetése három évvel ezelőtt döntött erről a lehetőségről. A Széna réti tó partján lévő parkban a tavalyi faültetésen nem vehettek részt a családok a járványügyi korlátozások miatt. Idén mindenképpen szerette volna a város vezetése személyessé tenni ezt az eseményt, ezért olyan lehetőséget biztosít a szülők számára, hogy nem egyszerre, de valamennyi család maga ültetheti el az újszülött nevével ellátott facsemetét.

„A kezdeményezés célja, hogy a Nyírbátorban születő gyermekek itt nőjenek fel, és itt alapítsanak családot, illetve a városban képzeljék el a jövőjüket” – fogalmazott Máté Antal, polgármester 2018-ban. Hozzátette: „Természetesen ez egy jelképes módja mindennek, de mi valóban azon dolgozunk, hogy helyben tudjunk megfelelő feltételeket biztosítani a családok megélhetéséhez. Illetve azt is szeretnénk kifejezni a program által, hogy a városnak fontos a környezettudatos gondolkodás. Arra törekszünk és úgy választunk fafajokat, hogy inkább hagyományos, magyar fák kerüljenek ebbe a kis parkerdőbe." 

 

 

Az április 16-i, pénteki faültetésen újabb 37 facsemetével bővül a Csepererdő Park faállománya.