ÜNNEP, ELISMERÉS, FELTÖLTŐDÉS PEDAGÓGUSNAPON
Nyírbátorban minden évben közös rendezvényen ünnepelnek a város pedagógusai. Ilyenkor a Nyírbátori Művelődési Központban az önkormányzat díjazza a kiemelkedő eredményeket elért óvónőket, tanítókat, tanárokat, nevelőket, gyógypedagógusokat, szakképzésben dolgozókat és egyéb nevelési-oktatási munkatársakat.
A 2025. május 30-ai műsor kezdetén a Báthory Anna Református Óvoda Bárányka csoport tagjai a Mary Poppins dalra, színes esernyőkkel bemutatott tánccal csaltak vidámságot a nézők arcára, és közben emlékeztettek mindenkit arra, ahogyan a zeneszámban is halljuk: „ne felejtsük el, hogy mosolyogni kell”. Pedagógusnapi köszöntő verset mondott Horváth Tamás és Vadon Milán.
Bár az önkormányzatnak konkrét köze nincs az iskolák szakmai munkájához, de Máté Antal polgármester úgy véli, az önkormányzat mindig megtalálja az intézményekkel az együttműködési lehetőséget.
„A pedagógusok munkájában kulcs szerepe van a jó időben kimondott elismerő és dicsérő szavaknak” – így kezdte a méltatások felolvasását Majtényi Edit konferanszié. Az aranygyűrűt, mint pedagógusnapi kitüntetést azok a nevelők vehették át, akiknek intézményük közössége és a fenntartójuk ezt odaítélte.
• Griger Ibolya – Nyírbátori Kerekerdő Óvoda
• Sivadóné Cselenyák Dóra, Márton Ildikó, Subáné Kiss Judit – Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda
• Kovács Andrea – Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
• Kovácsné Molnár Nóra – Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola Nyírbátori Tagintézménye
• Csapóné Gyetván Andrea – Nyírbátori Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
• Kissné Almási Krisztina – Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyírbátori Tagintézménye
• Kozma Réka – Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola Nyírbátori Tinódi Sebestyén Tagintézménye
A Mátészalkai Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Bethlen-díját Gergely Teodóra, Az év dolgozója elismerését Szabó-Ragány Zsanett kapta.
A Nyírbátori Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Éltes-díjban részesítette Hornyákné Király Juditot és Kósáné Papp Évát.
Nyírbátor Város Önkormányzata által alapított Pedagógusnapi Elismerő Oklevelet kapott:
• Mecznerné Balla Anzselika, Szilágyiné Kiss Tünde – Nyírbátori Kerekerdő Óvoda
• Duplinszkyné Tóth Erika Irén, Erdős-Szikora Csilla, Bíróné Molnár Tímea – Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda
• Feketéné Baracsi Anita, Pálné Papp Linda, Szabó János – Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
• Nagy Csabáné, Zséder Gábor – Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola Nyírbátori Tagintézménye
• Jászai Mariann, Gáll Erika Tünde – Mátészalkai Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
• Balogh Anett, Havasiné Dudics Mónika – Nyírbátori Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
• Fodor Zoltánné, Kovács János – Nyírbátori Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
• Hamza Henriett – Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyírbátori Tagintézménye
• Vigh-Kacsur Andrea, Vitányi-Farkas Tímea – Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola Nyírbátori Tinódi Sebestyén Tagintézménye
A hagyományokhoz híven ezen az ünnepségen köszöntik a nyugdíjba vonulókat, akiket Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntetnek ki.
• Geszten Edit – Nyírbátori Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
• Jónás Istvánné – Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda
• Szarka Éva – Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyírbátori Tagintézménye
• Nagyné Varga Zsuzsanna, Rácz Józsefné, Czele József – Mátészalkai Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Az idén jubiláló pedagógusok:
50 éve kapott diplomát (aranyoklevél): Feketéné Birta Margit, Józsáné Katona Erzsébet, Nagy Árpádné, Szabó Béláné, Trefánné Bagdi Gizella
60 éve kapott diplomát (gyémántdiploma): Makrai Zsuzsa, Varga Antalné
65 éve kapott diplomát (vasdiploma): Cservenyák Lászlóné, Dudics Sándorné
70 éve kapott diplomát (rubindiploma): Kállai Irén, Tabi Józsefné, Vislóczki Miklósné
A rendezvény színfoltja volt Márton Zoé előadása, aki két filmzenét és egy pörgős dalt hozott meglepetésként a közönségnek. Zárszót mondott Horváthné Karsai Hédi alpolgármester, aki többek között köszönetet mondott a pedagógusoknak és az őket segítő szakembereknek, technikai dolgozóknak az elhivatott, áldozatos munkáért.
Polyák Dézi