Lakossági felhívást adott ki Nyírbátor az Urbact-program keretében. Az Urbact egy 2002 óta működő úgynevezett „Jó gyakorlat átadó” EU-s projekt. A Pop Up Nyírbátor elnevezésű kezdeményezés célja az itt élők ötleteinek kipróbálása, a város nem pénzbeli támogatása mellett.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  • - Nyírbátor város önkormányzata több mint egy évvel ezelőtt kapcsolódott be az Urbact-programba. Ennek keretében a résztvevő önkormányzatok – Magyarországról csak Nyírbátor – segítik a helyi lakosokat abban, hogy az arra alkalmas, meglévő ötletükből üzleti modell válhasson. Ennek megvalósításában nyújthat támogatást az önkormányzat nem feltétlenül anyagi támogatás formájában. A felhívásnak az a lényege, hogy ha bárkinek van olyan elgondolása, vagy ő maga készít bármi olyan terméket, ami piacképes lehet - nem csak a hagyományos értelemben vett kereskedelmi tevékenységekre gondolva – a kereskedelmi - szolgáltató szektorban, akkor mi segítünk ennek a végiggondolásában, és támogatjuk abban, hogy merje megtenni az első lépéseket, illetve hogy merjen ebből üzleti vállalkozást csinálni – mondta el érdeklődésünkre Fülöp Enikő, projektvezető. Hozzátette: aki érdeklődik a felhívás iránt, keressen bennünket, kérdezzen, hiszen ez nem egy merev, kitalált lehetőség, így erről beszélgetni kell. Az alapvető részletekig kielemezni ezt a lehetőséget a jelentkezőkkel egyenként csak egy beszélgetés keretében lehet. A Polgármesteri Hivatalban, a városfejlesztési csoportnál jelentkezhetnek az érdeklődők.