Nem volt egy tökéletes, egy végletekig kidolgozott forradalom, mondta Máté Antal az ünnepi beszédében 1848. március 15 eseményeiről. Inkább egy spontán eseményről beszélünk, ami pontosan ettől lett nagyon emberi és sikeres. A nyírbátori polgármester kiemelte, hogy ez egy szikrából kilobbanó láng volt, ami hosszú ideig formálta a magyar történelmet. 178 éve úgy indultak el a márciusi ifjak és a követőik, hogy nem tudták mi lesz, hogy sikeresek lesznek-e. Kockáztattak mindent, az életüket is, csak azért, mert változtatni akartak a fennálló statusquon. A nap eseményei és következményei közül, városvezető  két tanulságot emelt ki. „A változás csak gondolatokból nem fog megtörténni. Ahhoz, hogy változást érjünk el, fontos, hogy a gondolatokat tettek kövessék. Fotelből nem lehet forradalmat csinálni. „Hallgatni kell a fiatalokra”, mert ők pontosan tudják mit akarnak, s a jövő beigazolja tetteiket.Amikor változást akarunk, akkor mindenkinek magának is végig kell gondolnia, hogy a változásért mit tud, és mit akar és főleg mit hajlandó megtenni, s azt mindenkinek meg kell tenni. Ez a feladata, ez a kötelessége mindenkinek és ez az üzenete Március 15-nek. Ezzel pedig szorosan összefügg, hogy hallgatni kell a fiatalokra. S mi, amit teszünk, azért tesszük, hogy a következő generációk jobb helyzetben és boldogabbak legyenek.Máté  Antal külön beszélt még az 1848 március 15-én világgá kiáltott „Szabadság-egyenlőség- testvériség fogalomköréről. Ebből kiemelte a „testvériség” fogalmát, mert 2026 Magyarországán sokkal több minden van, ami összeköt és alig vannak dolgok, amik megkülönböztetnek minket.” Ez így volt 1848 március 15-én és bízom benne, hogy így lesz április 12 után is., mondta a szónok.