Fontos a hit és a lehetőség, hogy akár a templomokban is meríthessenek erőt a hívők, de olyan nagy a veszély, hogy a hit mellett, most szűkség van a kézzelfogható segítségre is- derül ki Kiss Zsolt görög katolikus parokus szavaiból. A nyírbátori pap, aki maga is oltakozott, arról is beszélt, hogy idén eddig 22-szer temetett, de találkozásunk után rögtön keresték az idei 23-ik temetés miatt. Ennyit temetni máskor 1 teljes év alatt szokott a kisváros papja. A koronavírus nem válogat, hogy ki hívő és ki nem, a járványnak Nyírbátorban is nagyon sok halálos áldozata van. Az egyház vezetői meghagyták a nyitott templom lehetőségét, amit megfelelő óvintézkedésekkel próbálnak minél biztonságosabbá tenni. Mise alkalmával csak minden második padban és csak minden második helyen ülhetnek a hívek. Egy hétvégi misét még így is 50-60 ember előtt tartanak. Kiss Zsolt maga is oltáspárti és, mint mondja meglehetősen jó okkal. A görög katolikus papság közül is sok áldozatot szedett a járvány. Mint megjegyezte, az Isten szolgálata nem véd meg senkit a koronavírus fertőzéstől, aminek a kimenetele viszont teljességgel kiszámíthatatlan. A görög katolikus pap ugyanakkor szinte teljesen érthetetlennek találja, hogy az egyháza által gondozott, jelentős számú idős ember közel fele egyáltalán nem akar oltatni, pedig éppen ők a legveszélyeztetettebb korosztály."Az életünk mindennél többet ér, s azt javaslom, hogy vegyék fel az oltást!"