„Nyírbátorban egy kitűnő infrastruktúrával ellátott, nagyon jó színvonalú iskolarendszer működik” – jelentette ki a város polgármestere, Máté Antal június 5-én a Nyírbátori Művelődési Központban megtartott pedagógusnapi városi ünnepségen.
Több évtizedes hagyomány már, hogy a város összes oktatási intézményének pedagógusai együtt ünnepelnek. A kitüntetések átadása előtt elhangzott: ebben az elmúlt évtizedekre jellemző, gyakran nehézségekkel teli oktatási-nevelési rendszerben embert próbáló feladat pedagógusként a lehető legjobbat kihozni a diákokból – s ennek a kihívásnak a nyírbátori szakemberek kitűnően megfelelnek.
Az önkormányzat minden évben elismeri a kiemelkedő eredményeket elért óvónőket, tanítókat, tanárokat, nevelőket, gyógypedagógusokat, szakképzésben dolgozókat és nevelési-oktatási munkatársakat. Az ünnepi műsor a Leonardo Média Akadémia Nyírbátori Tagintézménye 1. osztályos kisdiákjainak köszöntő verseivel vette kezdetét.
Az aranygyűrűt, mint pedagógusnapi kitüntetést azok vehették át, akiknek intézményük közössége és a fenntartójuk ezt odaítélte.
- Cséke Dóra Katalin - Nyírbátori Kerekerdő Óvoda
- Takácsné Matlag Erzsébet - Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda
- Szűcsné Lőkös Anita - Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
- Szabó Andrea Szabina - Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
- Oláh Éva - Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola Nyírbátori Tagintézménye
- Balogh Anett - Nyírbátori Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
- Bodnár Károlyné - Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyírbátori Tagintézménye
A Mátészalkai Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Bethlen-díját Vitár Tamás, Az év dolgozója elismerését Farkas Pál kapta.
A Nyírbátori Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Éltes-díjban részesítette Juhász Jánost, Kocsis Attilánét és Zupkó Viktóriát.
Nyírbátor Város Önkormányzata által alapított Pedagógusnapi Elismerő Oklevelet kapott:
- Bársonyné Sarkadi Enikő - Nyírbátori Kerekerdő Óvoda
- Budaháziné Bársony Mónika - Nyírbátori Kerekerdő Óvoda
- Kovács-Balla Erika - Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola Nyírbátori Tagintézménye
- Tóth Istvánné - Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola Nyírbátori Tagintézménye
- Abroncsos Judit - Nyírbátori Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
- Matolcsi Katalin Éva - Nyírbátori Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
- Vitányi-Farkas Tímea - Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola Nyírbátori Tinódi Sebestyén Tagintézménye
- Vigh-Kacsur Andrea - Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola Nyírbátori Tinódi Sebestyén Tagintézménye
- Kovács-Kun Barbara Anetta - Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda
- Kövérné Macsuka Éva - Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda
- Orosz Felícia - Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda
- Dobosné Bátorligeti Klaudia - Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
- Angelné Kozma Krisztina - Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
- Viszlóczkiné Pletyák Ibolya - Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
- Nagyné Cserepes Katalin - MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Török Zoltán - MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Szabó Balázs - MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Miklósiné Kalló Klára - Nyírbátori Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
- Győri Gabriella - Nyírbátori Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
- Csonka Judit - Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyírbátori Tagintézménye
Az idén jubiláló pedagógusok:
- 50 éve kapott diplomát (aranyoklevél): Farkas Anna, Győri Jánosné, Hódi Lászlóné, Kozma Lászlóné, Dr. Kozmáné Réti Erzsébet, Márton Józsefné, Márton József
- 60 éve kapott diplomát (gyémántdiploma): Horváth Róbert, Berettyán Gáborné, Kurtyán Mária
- 70 éve kapott diplomát (rubindiploma): Takács Gáborné
Az elismerések átadását követően az iskolai mindennapokat bemutató, humoros előadások szórakoztatták a megjelenteket. Az Élménysuli 4. osztályos diákjai Janikovszky Éva „Ha én felnőtt volnék” című művét adták elő, míg a 6. osztályos tanulók a „De nehéz az iskola! Jelenetek egy iskola életéből” című darabbal csaltak mosolyt az arcokra. A rendezvényen Horváthné Karsai Hédi alpolgármester mondott zárszót. Az esemény konferansziéja Majtényi Edit volt.
Polyák Dézi