A SZÍNFALAK MÖGÖTT
Egy nap, amikor a gyerekek belebújhattak a színészek bőrébe, felpróbálhatták a parókákat, készíthettek műsebeket, dalt írhattak és a színpadi mozgás rejtelmeibe pillanthattak. Kulisszajárás címmel igen színes, izgalmas programot szervezett nyírbátori általános és középiskolás diákoknak a Nyírbátori Kulturális Központ és a Lenszirom Színház. A gyerekek színház iránti érdeklődését és elköteleződését profi, a színjátszás minden területéről érkező szakemberek segítették. Az egész esemény a színházi világnap apropóján történt, amelyet 2025. március 27-én ünnepeltünk.
„A kulisszák mögé betekinteni, mindig egy különleges, titokzatos dolog. Oda belépni nem is lehet idegennek. A kulisszajárás most azt jelenti, hogy betekintünk azokba a műhelyekbe, amelyekkel a színész készül a szerepeire. Azok az adottságok, képességek, készségek, amiket fejleszt a színművészeti egyetemen, bármilyen színitanodában vagy színjátszó csoportban, itt fejlődnek, mint a mozgás, a beszéd, a kreatív játék, a zene, a ritmus, a sminkes, a fodrász” – foglalta össze a rendezvény lényegét Vona Éva, a Lenszirom Színház vezetője.
A különböző műhelymunkákat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművészei vezették, Balázs-Bécsi Eszter a kreatív zenés órát, Nagyidai Gergő a színpadi mozgást, Szép Evelin – volt lenszirmos – a kreatív drámaórát. Nagyné Rozi színházi sminkes és fodrász a művér, műseb, paróka, bajusz és szakáll készítésének fortélyait mutatta be. A Lenszirom Színház tagjai házigazdák voltak, de pontosabban fogalmazva a műhelymunkák közötti szünetekben „színészautomatákká” váltak. A résztvevők egy gombnyomással kiválaszthattak egy műfajt, verscímet és a lenszirmos fiatalok szavaltak, verseltek nekik úgy, mintha csak a színpadon szerepelnének.
Már egy ilyen alkalom, különleges élmény is felkeltheti a színészmesterség iránt az érdeklődést a diákokban. Sőt, mi több, fel is keltette, hiszen egy középiskolás fiú konkrét felkérést kapott egy szerepre a Lenszirom Színház legújabb darabjában.
Polyák Dézi