Nyolc körzetben kilenc védőnő végzi munkáját Nyírbátorban. A védőnők nemzetközi napja alkalmából a város és a szociális szolgálat vezetése közösen köszöntötte a hölgyeket.

MÁTÉ ANTAL, POLGÁRMESTER

- Nyírbátorban átlagosan 130-140 gyermek születik egy évben. Szeretnénk, ha ez a szám növekedne. Az a célunk, hogy ez évről-évre több legyen, és ily módon a védőnőknek egyre több munkájuk legyen. Nekik minden gyerek valahol a sajátjuk is, és ezt jó látni így kívülről is.

 

 

 

BODÓNÉ ERŐS RÓZSA, INTÉZMÉNYVEZETŐ, NYÍRBÁTOR VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLATA

- Százötven éve hozták létre ezt a szakmát, ezt a hivatást, tehát 150 éve ünneplik a védőnőket. úgy gondolom, hogy nagy szükség van az ő munkájukra. A fiatalokat tekintve azt látom, hogy elég nyitottak ebbe az irányba, pedig tudják, hogy ez nem könnyű feladat, de ugyanakkor nagyon szép munka. A védőnők munkája, kapcsolata a családokkal az újszülött kortól egészen a felnőtté válásig tart. Az egészségnevelés keretében mindvégig segítik a családokat, az újszülötteket és a kisgyermekeket.

 

VERESNÉ PAPP IBOLYA, VÉDŐNŐ

- Nagyon szerettem a saját védőnőmet még Kunmadarason, aztán Karcagon, és azt mondta, hogy látszik, hogy nagyon szeretem a gyerekeket. Később javasolta, hogy válasszak egy ilyen szakmai irányt. Végül adta magát, hogy védőnő legyek. Egyébként pedig a védőnők Nemzetközi Napján születettem, június 13-án. Annak ellenére, hogy én is védőnő vagyok, nekem is szükségem van egy védőnő tanácsára. Lassan tíz hónapos a kisfiam, és szeretem, ha néha vannak nálunk látogatók és tudok, kivel beszélgetni. Szakmai ártalom is, hogy hozzászoktam a beszélgetésekhez, a személyes találkozásokhoz, amelyekre nem volt lehetőségünk a korona vírus miatt. Nekem nagyon hiányzik a Védőnői szolgálat.

 

eni