Növelik az adóellenőrzések számát Nyírbátorban. Ebben az évben legalább 30-50 vállalkozásnál, illetve vállalkozónál számíthatnak a polgármesteri hivatal adóellenőrének a látogatására. Nem feltétlenül a bírságolás a cél, de azt mindenképpen szeretnék elérni, hogy a helyi gazdaság szereplői maximálisan tartsák be a vonatkozó jogszabályokat. Badics Ildikó jegyzővel Nagy Miklós készített interjút.

 

A város működtetésének alapfeltétele, hogy mekkora a helyi adókból a bevétele. Ehhez pedig nem árt, ha rendszeres és szoros adóellenőrzéseket tartanak. Mi várható ezen a területen? Elképzelhető, hogy fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a vállalkozások?

Badics Ildikó jegyző: A vonatkozó törvények alapján eddig is kötelezettségünk volt az ellenőrzés. Ez pontosan az, mint a NAV-nál megszokott ellenőrzés. Eddig is végeztünk ilyen ellenőrzési feladatokat.

Az ellenőrzések általánosak voltak, vagy szúrópróba szerűen kerültek ellenőrzésre a vállalkozások?

BI: Ezt csak szúrópróbaszerű lehet. Korábban nyilván nem lehetett olyan intenzitású, amikor a hivatalban nem volt külön erre a feladatra emberünk. Az elmúlt évben a bevallások feldolgozását végző munkatársaknak volt ez még a plusz feladata. természetes, hogy erre, az ellenőrzésre már kevesebb energiát tudtak fordítani. Ebben az évben már alkalmaztunk egy adóellenőrt, akinek konkrétan ez lesz a feladata. Nyilván, hogy az adócsoport továbbra is segíti ezt a munkát is. Összegezve, ebből is látható, hogy idén már sokkal nagyobb figyelmet tudunk majd erre a területre is fordítani.

Ez, lefordítva annyit jelenthet, hogy jelentősen növekedni fog az ellenőrzések száma?

BI: Ez pontosan ezt jelenti. Több vállalkozás és több tevékenységben számíthat adóellenőrzésre.

A NAV általában bejelenti, hogy milyen területen működők számíthatnak „kitüntetett” figyelemre. Ez így lesz Nyírbátorban is?

BI: Nem terveztünk kiemelten ellenőrizendő tevékenységeket. Bármelyik terület, illetve bármilyen tevékenység lehet. Belsőleg készítünk egy ütemezési tervet, erre az évre, de nem zárható ki, hogy ötletszerűen is felmerülhet valahol ellenőrzés. Az volt a kiindulási alap – mert az iparűzési adó a legnagyobb tétel a bevétel szempontjából – hogy azt mindenképpen ellenőrizzük, de ezen kívül még van telek és építményadó, idegenforgalmi adó, vagyis ezeket az adónemeket is érinti majd a figyelmünk. Többféle metodika lehet, hiszen például az azonos területen lévő vállalkozásokat össze lehet hasonlítani, hogy kiderüljön, hogy miért fizet egyik több, a másik kevesebb adót.

Mi a cél? Növelni az adóbevételt, vagy inkább jogkövető magatartásra bírni a vállalkozásokat?

BI: Nyilván többféle cél is lehet. Az első inkább a segítő szándék. Itt azért tegyük hozzá, hogy amikor az ellenőrzés elindult, akkor már nem lehet megmaradni a segítő jellegnél. Arra gondolok, ha az ellenőrzés adókülönbözetet állapít meg, amit a vállalkozás nem pontosan vallott be, akkor már nem csak a különbözetet kell befizetni, hanem késedelmi pótlék és a kamat is teherként jelentkezik. Ennek a beszélgetésnek is az a célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy elkezdődött ez a folyamat és sokkal intenzívebb lesz, mint korábban. Ezért arra kérünk minden érintettet, hogy gondolják át az előző öt év bevallásait és, ha úgy találják, hogy a korábbi években, valamelyik adónemben nem volt pontos a bevallása, akkor az ön revíziót csinálják meg, mert erre van lehetőség és akkor ez nem jár szankcióval.

A segítés az jelenti, hogy akár itt is kérhetnek segítséget, vagy marad az ember saját könyvelője, akinek egyébként is ez a feladata?

BI: Ezt mindenkinek a könyvelőjével kell elintézni, mivel itt önbevallós rendszerről beszélünk. Itt arról van szó, hogy küldünk egy értesítést, lezajlik az ellenőrzés, elkészül a jegyzőkönyv. Erre lehet reagálni és utána születik meg a döntés. Sőt még ez ellen is lehet jogorvoslattal élni.

Eldőlt már, hogy mennyi adóellenőrzés lesz idén?

BI: Legalább 30-50 ellenőrzéssel kalkulálunk. Az sem mindegy, hogy milyen tevékenységű és mekkora vállalkozások kerülnek ellenőrzésre. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy menet közben kiderül, mégis több a kapacitásunk. Egyelőre még nálunk is pontosan ki kell alakítani az ellenőrzések gyakorlatát.

Azt is betervezték már, hogy mekkora bevétel jöhet az ellenőrzések nyomán?

BI: Nem a bevétel a lényeg. Már említettem, hogy a fő cél a jogkövető magatartás kialakítása, ahol esetleg ez nem egészen úgy van.

Mikor kezdődnek ezek az ellenőrzések?

BI: Február elejétől kezdődnek az első vizsgálatok. De onnantól kezdve is érvényes az, hogy akit nem ellenőrzünk, saját maga önrevíziót végezhet és az biztosan nem jár semmilyen büntetéssel.

Mennyire előre küldik ki az értesítéseket?

BI: Legalább 15 nappal előtte kiküldjük az értesítést. Itt hívom fel a figyelmet, hogy az értesítés kézhezvétele után már nem lehet önellenőrzéssel megúszni.