Nyár végére elkészül a Széchenyi utca

Augusztus 31-ig befejezik a Széchenyi utca aszfaltozását. Mivel az elmúlt években nem sikerült pályázati úton megvalósítani a beruházást, a város úgy döntött, hogy saját forrásból oldja meg azt. Az előkészületi munkálatok már hetek óta zajlanak. A részletekről Balla Jánosné, önkormányzati képviselő (MSZP) tájékoztatta szerkesztőségünket.

  • Ez a városrész és az utcában lakók már nagyon várták, hogy sorra kerüljön a Széchenyi utca és legyen itt is szilárd útburkolat. Nagyon régi ígérete ez már a városvezetésnek. Ez a beruházás tervezetként már veres János 2002-es választási programjában is szerepelt. Majd ezt követően minden ciklusba beterveztem én is. Mindvégig azt szerettük volna, ha ennek az útfelújításnak a költségeit pályázati forrásból tudjuk megszerezni, de a város által összeállított két pályázatból sajnos egyik sem nyert. Ezek után a jelenlegi városvezetés azt a döntést hozta, hogy a sikertelen pályázatok ellenére ezt az ígéretet most már idejebeváltani, ezért ezt az útburkolatot Nyírbátor saját költségvetéséből készíti el. Itt tehát nem szerepel sem állami, sem uniós támogatás. Ez a program összességében 164 millió forintba kerül, hiszen az évek elteltek és minden drágább lett. Az utolsó pályázatunkban még134 millió forintos költségvetéssel terveztünk. Szerencsére a közbeszerzésen sikerült elsőre kiválasztani a kivitelezőt, aki a NyírségvízZrt. előkészítő munkálatai után is kezdte a tényleges munkafolyamatot. Az út alatt lévő víz- és szennyvízvezetékeket rendbe kellett tenni és a felül kellett vizsgálni a bekötéseket, hogy már ne a szépen leburkolt, kész úthoz kelljen majd hozzányúlni, ha valamilyen hibaforrás adódik – tájékoztatott Balla Jánosné. Hozzátette: a készre jelentési határidő 2019. augusztus 31. Ezt a dátumot a kivitelező szerződésben vállalta, tehát a Széchenyi utca szilárd útburkolata a nyár folyamán elkészül. Addig is természetesen türelmet kérünk az utca lakóitól és az erre közlekedőktől, hiszen a következő hónapokban együtt kell élniük a gépek zajával és az esetleges forgalomkorlátozásokkal. A kivitelező - ígérete szerint - a forgalomban várható változásokról időben tájékoztatja a lakosságot, illetve azokat a cégeket is, akiket a közeli ipari park miatt mindez érint. Türelmet kérünk tehát, de már nem kell sokáig várni arra, hogy itt is biztonságos, szilárd úton közlekedhessenek az itt lakók, mint bárki más a városban – tette hozzá a városrész önkormányzati képviselője.