Bejegyezték az új nyírbátori polgárőr szervezetet
Hivatalosan is bejegyezték az új nyírbátori polgárőr szervezetet. Az egyesület a jövőben tevőlegesen részt kíván venni a város kiegyensúlyozott közbiztonságának fenntartásában. Az egyesület létrehozása hiánypótló lépés volt a településen.
2018 októberében született meg az a döntés, hogy városunkban a Biztonságosabb Nyírbátorért Polgárőr Egyesület megalakuljon. Tíz fővel alakítottuk meg ezt az egyesületet és elindítottuk azt a folyamatot, amely végén bejegyzésre is került a szervezet. A megyei Polgárőr Szövetség elfogadta a jelentkezésünket és már az országos bejegyzés is megtörtént – tájékoztatta szerkesztőségünket Nagy Imre. Az új egyesület megalakult tehát és működik. Elég nagy az érdeklődés a városban azok részéről, akik tenni szeretnének Nyírbátor biztonságos jövőjéért. Többen a szervezet hivatalos megalakulását várták, jelentkezésük hamarosan várható. Felső létszámot nem fogalmaztunk meg arra vonatkozóan, hogy hány fővel kívánunk működni. Mi azt szeretnénk, ha olyan emberek jönnének közénk, akikkel úgy vennénk részt a város életében, mintha egy családnak lennénk a tagjai. Legfőbb célunk városunk biztonságosabb működésének segítése. Bárki jöhet – persze a feddhetetlen előélet fontos -, valamennyi jelentkezőnek vizsgát kell tennie – tette hozzá az egyesület elnöke.
Az új polgárőr egyesület már rendelkezik saját járművel. Az egységes ruházatot is valamennyi tag számára méretarányosan biztosítják. Mivel megtörtént az országos bejegyzés, így már a napokban megkezdhette a valódi munkát az új szervezet.
A Biztonságosabb Nyírbátorért polgárőr Egyesület várja a nyírbátori lakosok jelentkezését! A csatlakozni kívánó lakosoknak egy jelentkezési lapot kell kitölteniük. Érdeklődhetnek a városházán Sipos Gábornál, vagy kereshetik az egyesület elnökét, Nagy Imrét.
eni