Ha félmillió ember részt vesz az előválasztásokon, akkor ez garanciája lehet a tavaszi országgyűlési választások megnyerésének. Így számolnak a Karácsony stábban. Ebben lehet is valami, bár pontosan modellezni elég nehéz, hiszen Magyarországon eddig csupán egy előválasztásról vannak tapasztalataink, az is Budapesten volt. Az más kérdés, hogy éppen ez az első előválasztás hozta meg azt a sikert a 2019-ben főpolgármesternek választott politikusnak, hogy ma joggal mondhatja:jelenleg ő az egyetlen a miniszterelnök- jelöltségre pályázó ellenzéki politikusok között, aki nyert már választást. Ez persze nem teljesen így van, hiszen a hódmezővásárhelyi polgármester is nyert már. Kétszer is. Más kérdés, hogy a budapesti főpolgármestert lényegesen esélyesebbnek jegyzik a felmérések. Ugyancsak ez budapesti győzelem és az azt követő két év arra is hivatkozási alap lehet, hogy Karácsony már a sokszínű , de szövetségre lépő ellenzékkel is hatékonyan tud együttműködni.

 A főpolgármester nem tart attól, hogy a nem túlzottan magasan jegyzett ellenzéki  pártok jelöltjeként hátrányban lenne a riválisaival szemben. Egyrészt, eleve 3 ellenzéki párt áll mögötte, másrészt pedig a 99 mozgalom jelentheti az igazán erős bázist. Az alig pár hete indult 99 mozgalom már több, mint 60 ezer támogatóval bír, azaz az ellenzéki értelmiség döntő része csatlakozott a mozgalomhoz. Ráadásul ez a mozgalom egészen biztos, hogy komoly és széles társadalmi szegmens lesz, ami igen erős bázis. Nyírbátorban egyébként az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje Tóth Viktor, akivel a helyi, a az országban is szinte egyedülálló gazdasági-ipari fejlesztésekről beszéltek.

Kétségtelen, hogy el tudja húzni az időt az NVB, de nem fogja még így sem megakadályozni a népszavazást. Biztos, hogy a végén a Kúria hoz majd döntést az ügyben, de addig is elkezdik az aláírások előzetes gyűjtését, mondja Karácsony, aki azt mondja, hogy ezek az ügyek nem várhatnak a 2022-es országgyűlési  választásokig.