A Sárkány fürdő valamennyi dolgozója azon dolgozik ezekben a napokban, hetekben, hogy a szezon indulásakor megújult, ragyogó külsővel fogadhassák vendégeiket. A fürdő nem zárt be. Az igazgató úgy fogalmazott: „most talán azokat az apróbb szépítési feladatokat is el tudják látni, amikre máskor nem jutott idő”. A Bátor Médiát Belus Tamás, fürdőigazgató tájékoztatta.

  • A Sárkány Wellness és Gyógyfürdő - mindenki nagy szomorúságára -jelenleg zárt kapuk mögött fogadja csakis saját dolgozói. Azokat, akik a karbantartási, helyreállítási munkákban részt tudnak venni. Van-e most mit csinálni valóban?
  • Van mit csinálnunk. Egyrészt készülünk a nyári szezonra. Ezt még olyan furcsa mondani, hogy nyári szezon, de mi azért nagyon bízunk benne, hogy június végén, vagy július közepén elindulhat a szezon. Mindez még a kinti részeken nem látszik, de miután a gyógyfürdő sem működik, ezért a benti részeket vettük előre a sorban. Igazából minden dolgozóm kiveszi a részét ebből a munkából. Van velünk egy festő szakmunkás, aki kijavítja a hibákat, majd az uszodamesterek jönnek és festik a fürdőt. Egyrészt a tisztasági festéseket csináljuk, az átjárókat, az uszodatér festését végezzük. A kinti termál 1-es medencében a burkolatjavítások folynak, a fugajavításokat is elvégzik. Most azokra a részekre is odaérünk, ahová nem szoktunk. Most az elszívó rendszerek beszívó csatornáit is ki tudjuk porszívózni, a mostani helyzetet kihasználva talán még ezt az úgymond pipere takarítást is be tudjuk vállalni, amire lehet, hogy évek óta nem került sor. Bizton állítom, hogy minden dolgozóm kiveszi ebből a munkából a részét.
  • Szakmán belül Önök nyílván eszmét cserélnek, beszélgetnek. Tervezni tudnak-e, mi az általános vélemény a fürdők terén?
  • Nagyon nehezen indult ez el, mert központi utasítás nem volt a fürdőkkel kapcsolatban. Ez azért érdekes, mert a kereskedelmi egységekben megtették az indoklásokat vagy hivatalos állásfoglalásokat, az idegenforgalomban, a turizmusban, a vendéglátásban, a szálláshely szolgáltatásokban, de a fürdőkben nem. Ez azért furcsa, mert egyetlenegy állásfoglalás jelent meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, hogy a vízforgatott medencékben lévő aktív klór megöli a korona vírust, vagyis olyan rövid ideig életképes, hogy nem tud másokat megfertőzni. Egyre nem gondoltak, hogy egy fürdőben nem csak uszodavíz van, hanem termálmedence is, illetve öltöző, ahol mindent megfognak az emberek, rátüsszentenek esetleg. Ezt a szakma viszont gyorsan felismerte. Egyrészt március elején a vendégek már elmaradoztak a természetes félelem miatt. Ezután pedig már minden arról szólt, hogy ne is menjenek az emberek közösségekbe. Miután a fürdő egy közösségi hely, így nem maradt más hátra, mint hogy a fürdők bezárjanak. Nem is bezárásnak mondanám. A Magyar Fürdő Szövetség azt mondja, hogy bezárásról ne beszéljünk, mert egy fürdőt újra nyitni nagyon hosszú procedúra, ezért most minden fürdő azt választja, mint mi, hogy nem üzemszünet van, hanem egy rendkívüli külső helyzetre való okkal, megpróbálnak minden adódó karbantartást munkát elvégezni. A látens vélekedés az, hogy talán lesz a szezonból még valami, ezt olyan július közepe, esetleg augusztus elejére gondolják a kollegáim.

  • Megtudja-e mondani, hogy eddig milyen kieséssel kell számolnia a fürdőnek?
  • Azt tudom mondani, hogy az árbevétel kiesésünk június végéig számolva mintegy 40 millió forint. Egyenleget nem tudok pontosat mondani, mert az intézkedések következtében van, amit nem kell fizetni. Ezek még nincsenek összevezetne ebben a pillanatba. De igyekszünk úgy csinálni, hogy ez az egyenleg minél szűkebb legyen, hogy a tulajdonos önkormányzat a béreinket tudja finanszírozni.

eni