A koronovírus járvány legtöbb áldozatot az idősök közül szedi.  A korábbi, rossz, vagy elkésett magyarországi gyakorlatot felülírva, a Nyírbátori Önkormányzat széleskörű, többnyire ingyenes tesztelést vezetett be a városban. Különös figyelmet fordítanak a település idős lakóira, akik esetében nem csak a sima covid gyorstesztet,  hanem az ellenanyag kimutatására alkalmas vértesztet is biztosítják. Amióta a város működteti a nyírbátori Idősek Bentlakásos Otthonát, fokozott erőfeszítéseket tesznek, hogy minél inkább megakadályozzák, de legalább leszűkítsék a járvány terjedésének a lehetőségét. Egyrészt minden eszközt biztosítanak a fertőtlenítésre. Másrészt, s ez a legfontosabb a dolgozók és a lakók folymatos szűrését is végzik.  Éppen a tesztelés eredményeinek ismeretében, először a szobakarantént vezették be, majd , a héten már a látogatási tilalmat is. A legutóbbi tesztelésen összesen hat pozitív tesztet találtak, dolgozók és lakók között is vannak fertőzöttek. A látogatási tilalom addig tart, amíg a tesztelési eredmények ezt kényszerítik.