A koronavírus járvány alaposan rontotta Nyírbátor költségvetési helyzetét. A pénzügyi lehetőségek romlása ellenére már idén is komoly infrastrukturális fejlesztések zajlanak a városban. Elég csak a két bevezető út melletti kerékpárútak építésére gondolni, akár a Debreceni, akár a Gyulaji útra figyelünk. Ugyanakkor útfelújítások, térkő burkolatok kialakítása is történik.

Amikor a gyalogos átjárót a gépkocsik számára is megnyították az Ifjúság úton, s ezzel egyszerre parkolókat is építettek egy jelentős előrelépés történt a gimnázium környékének közlekedésében.S hasonló módon javította a közlekedést a középiskola mögötti összekötő út, illetve az azzal egyszerre épített parkolók átadása is.

Hamarosan megszünnek az áldatlan állapotok az Ifjúság út gimnázium előtti szakaszán. A nyári szünetben 1 méterrel kiszélesítik az utat, illetve mind a két oldalon a járdákig térkővet raknak. Igaz ugyan, hogy nem festik fel a parkolókat, de nyilván autók parkolására használható felületet hoznak létre. A kb 30 millió forintos munkával egy sokkal jobban használható és esztétikus környezetet alakítanak ki. Ha a munkálatok befejeződnek, akkor a gimnázium környékén élők, illetve az arra közlekedők még számíthatnak egy forgalmi rend változásra. Az időközben kialakult közlekedési szokások figyelembevételével forgalomszabályozás történik.

 A város több pontján terveznek még útfelújítást, illetve útjavításokat. Az egyik legsürgetőbb feladat az un. mart aszfaltos utak rendbetétele. Ez biztos, hogy megtörténik jelentette ki Máté Antal polgármester.  Egyelőre a pályázat elbírálásától függ, hogy mikor történik meg az útfelújítás, illetve a csapadékvíz elvezetésének rendbetétele a Váci Mihály, illetve a Bajcsy Zsilinszky Endre utaknál.