Továbbra is várják a kérelmeket a polgármesteri hivatalban azoktól, akik a Széna réti lakóparkban szeretnének lakást bérelni. Mivel a kivitelezési munkálatok csúsztak, a lakók előreláthatóan ősz végén költözhetnek be a bérlakás program keretében elkészülő 71 lakásba.
BÖSZÖRMÉNYI ÁGNES, ÜGYINTÉZŐ, POLGÁRMESTERI HIVATAL
- Sokan benyújtották már igényüket a polgármesteri hivatalhoz a bérlakásokkal kapcsolatosan, de folyamatosan fogadjuk még az érdeklődőket. A 71 darab igény már összegyűlt, de ettől függetlenül van még reális esély arra, hogy aki most adja be az igényét, tud majd költözni. Biztosan lesznek olyan jelentkezők, akik a feltételeknek nem fognak megfelelni vagy esetleg időközben megoldódik a lakhatási problémájuk.
Nyírbátor város népességmegtartó politikájának egyik pozitív döntése volt az, hogy a település támogatja az első lakáshoz jutókat. A bérlakás programot és ezt a fajta támogatást talán sokan összekötik.
- Sokan összekeverik a két lehetőséget, hiszen több ponton is hasonlóak a feltételek a két támogatással kapcsolatosan. De ki kell emelni, hogy az első lakáshoz jutók támogatásánál legalább két éves nyírbátori lakcímmel kell rendelkeznie a támogatási kérelem benyújtójának. Igazolni kell továbbá a támogatás benyújtását megelőző 2,5 évben legalább egy éves munkaviszonyt és két éves társadalombiztosítási jogviszonyt. Büntetlen előéletűnek és köztartozásmentesnek kell lenni ahhoz, hogy támogatásban részesüljön az kérelmező. Ha minden feltételnek megfelel a benyújtott kérelem, az önkormányzat egy egyszeri, vissza nem térítendő 600 ezer forintos támogatást biztosít. Fontos információ még az, hogy az adásvételi szerződés aláírását követő, illetve építkezés esetében az építési napló megnyitását követő 45 napon belül be kell nyújtani a támogatási igényt a polgármesteri hivatalhoz. Ez egy jogvesztő határidő, ami azt jelenti, hogy ha valaki ezen belül nem él a támogatás iránti igényével, akkor azt később már nem tudja érvényesíteni – tette hozzá Böszörményi Ágnes.
eni