MEGLÁTOGATTUK BÍBORKÁT
2025 ELSŐ NYÍRBÁTORI BABÁJA TÓTH BÍBORKA
Egy baba születése a legnagyobb dolog, ami egy pár, egy család életében történhet. Minden izgalommal, feszültséggel, örömmel és félelemmel kihívás elé állíthatja a szülőket, különösen azokat, akik első babájuknak örülhetnek. A Tóth-Felleg Judit és Tóth Ferenc ebből a szempontból mindenképpen rutinos szülőkként várhatták a második gyermekük születését, aki 2025. január 3-án 5:30-kor 3520 grammal, 51 cm-rel született. Tóth Bíborka az év első nyírbátori babája.
„Először egy hasonló rövid nevet szerettünk volna választani neki, mint az első gyermekünknek, Fanninak, de rájöttünk, hogy nem tetszett egyik sem, amiken rágódtunk. Aztán egyszer csak mondtam, hogy legyen Bíborka. Szereti éjszaka szórakoztatni a szüleit, olyankor éli az igazi életet. Rohamosan fejlődik, nagyon szereti a pocakját. Olyanokat is észreveszünk, hogy megismeri az apukája hangját, „beszélget” vele, felismeri a kis dolgait. Napról napra szépen fejlődik” – mondta boldogan a már kétszeres édesanya, Tóth-Felleg Judit. Beszélgettünk arról is, hogy egy stabil pontot jelent a család életében a védőnő is.
Az édesapa számára felejthetetlen élmény volt mindkét szülés, szerinte sokat számított a feleségének a támogatása, hogy ott lehetett akkor is mellette. A fiatal Tóth házaspár életét a két gyönyörű gyermekük bearanyozza, amit emellett még a kutyájuk, Míra és a két cicájuk tesz teljesebbé.
A nyírbátori önkormányzat is támogató kezet nyújt a fiatal szülőknek. Többek között ilyen az ingyenesen igényelhető babacsomag, ami 20.000 Ft értékben a mindennapi baba higiéniához szükséges termékeket, egy egyedi kifogó kendőt és az Unilever felajánlását is tartalmazza. Ingyenesen felvehető még a Rotarix védőoltást és díjtalanul ültethetnek el egy fát a családok a nyírbátori újszülöttek örömére a Csepererdő parkban, a Szénaréti-tó mellett.
Polyák Dézi