Zajlik az országos oltási kampány, hogy végre gátat szabjanak az életünket megnyomorító COVID-2-nek. Az elmúlt évben ránk szabadult járvány soha nem tapasztalt , gyorsan és széles körben terjedő, súlyos következményekkel járó egészségügyi helyzetbe tolta a világot. Magyarországon mára már több, mint 29000 halálos áldozatot követelt az új típusú koronavírusos megbetegedés, szinte reménytelen helyzetbe hozta az egészségügyet, s tanácstalanná tette a társadalmat. A számtalan társadalmi gond, gazdasági visszaesés, s az ebből fakadó, ma még nem egészen belátható egyéb következményekkel itt csak annyiban érdemes foglalkozni, hogy ezeknek gátat szabni csak a védőoltással, a lakosság átoltásával lehet.
A tudomány ma már ott tart, hogy az első nyilvánosságra került megbetegedések után alig 1 évvel már készen volt az első, tömeges oltakozásra alkalmas vakcina. Az elsőt viszonylag hamar követte a többi is. Szerte a világon 5 nagyon ismert, s mellettük még néhány kevésbé ismert és elterjedt oltóanyaggal tudják immunizálni a lakosságot. Az ismert vakcinák mindegyike rendelkezésre áll Magyarországon is. Természetesen erős kampánnyal próbálják a lehető legtöbb embert meggyőzni az oltakozás fontosságáról. Kampányra pedig szűkség is van. Nem csak azért, mert eleve van egy félelem az oltástól, s nem csak azért, mert túl hirtelen, túl félelmet keltően és eddig kellően fel nem tárt módon szabadult ránk a járvány, hanem azért is, mert eleve vannak vírus tagadók is. Ők nem hisznek, másrészt sokakra hatnak, s ezzel olyanok is veszélybe kerülnek, akik, amúgy talán elkerülhetnék a kockázatokat.
Nos minden hátráltató körülmény ellenére Magyarországon óriási tempóban indult meg a lakosság beoltása. Arról most ne beszéljünk, hogy ki és milyen vakcinát kapott, vagy, ha nem, akkor a vágyott vakcinára mikortól számíthat, vagy számíthatott! Arról se, hogy miért az orosz és kínai vakcinákat favorizálja a kormányzat, fő, hogy sok vakcina van és sokakat sikerült már eddig is beoltani. Itt most az sem témánk, hogy a kormányzati határszámok ( a 3.5 millió, majd a 4 millió, s most a vágyott 5 millió) mit is jelentenek. Nekünk elég annyit tudni, hogy minél nagyobbak a számok, annál biztonságosabban mozoghatunk már egyre több helyen. Ugyanakkor az igazibiztonságérzet talán már soha nem is térhet vissza. Gondoljunk csak bele, hogy ma egyik vakcináról sem jelentik ki, hogy 100 százalékban garantálja a védelmet. S ezt most ne is folytassuk tovább! Ámde az viszont egészen biztos, hogy oltás nélkül csak rosszabb lehet a helyzet. A most éppen határszámnak kijelölt 5 millió még egy-két hét távlatában van. Ugyanakkor vannak olyan lakossági csoportok, ahol valószínűleg kisebb lehet az átoltottság, mint az átlag. Ilyen például a roma lakosság. Nem azért, mert romák, de azért, mert a kicsit bonyolult regisztráció elvágja az utat az oltáshoz. Országosan is, de Nyírbátorban biztosan indult egy erőteljesebb kampány, hogy minél többen jelentkezzenek oltásért. Nálunk az eredmény elég látványos lehet egy-két héten belül.