Szombaton nyit a nyírbátori strand. A legtöbb szabály a fürdő házirendjéből ismert, néhány olyan van, amit a járvány miatt kell betartani. A strand területén a korábbi 1000-1200 fő helyett most kb. félezer vendég tartózkodhat egyszerre.

 

 

 

 

 

 

 

BELUS TAMÁS, FÜRDŐIGAZGATÓ, SÁRKÁNY WELLNESS ÉS GYÓGYFÜRDŐ

- A jó idő mellett a vendégek fokozott fegyelmezettségére, és nyilván a mi sokkal összeszedettebb, járványellenes munkánkra lesz szükség a szombati nyitáshoz és azt követően is. A legfontosabb a papucshasználat, és a mosdóhasználat utáni zuhanyzás, amit a vendégek viselkedése kapcsán ki kell emelni. Ezen túl a fürdőzést megelőző és az azt követő szappanos elő- és utófürdőzést várunk el a strand látogatóitól. Több helyre érintés nélküli fertőtlenítő adagolót helyezünk ki: a strandon található két zuhanyzónál, a két vizesblokknál illetve a főbejáratnál. A belépőjegyek árában történt is változás, egy nem túl nagymértékű áremelkedést fognak tapasztalni a vendégek a korábbi jegyárakhoz képest. Arra odafigyeltünk, hogy ez az árváltozás a családi kasszát ne terhelje meg. Azt is el kell mondani, hogy a jelenlegi szigorítások miatt kevesebb a szolgáltatás, részünkről pedig jóval több élőmunkát kell hozzátenni a működéshez és több figyelmet kell fordítani a biztonságra is.

eni