Augusztus végéig minden szabadidős tevékenységgel kapcsolatos utazási foglalást lemondtak a térség egyik legnagyobb buszos cégénél. A napi munkába utazó dolgozók szállítása viszont változatlanul működik. A nyírbátori ipari parkban lévő cégek dolgozói és a buszsofőrök védelme érdekében pedig több járat indul a korábbiakhoz képest.

  • Mivel az elmúlt hetekben folyamatosak a járvány miatti változások, a mi munkánkban is ez tapasztalható. Három hete fokozott figyelemmel kell lennünk az általunk munkába szállított dolgozókra, a saját munkatársainkra és a buszokra is. Mindenkit védenünk kell a megváltozott körülmények miatt. De elmondhatom, hogy fel vagyunk készülve, ami tőlünk telik, megtesszük ebben a speciális és nehéz helyzetben. Valamennyi céggel, akikkel évek óta együttműködünk, napi kapcsolatban vagyunk, folyamatos az egyeztetés. Ezek alapján vezetjük be akár napról napra azokat a módosításokat, amelyeket a cégek és mi is jónak látunk a fokozott védelem szempontjából. Az egyik ilyen változtatás volt, hogy több autóbusszal végezzük a munkánkat, mint korábban. Ezzel próbáljuk megoldani azt, hogy egyszerre ne utazzon egy légtérben túl sok ember, és hogy tartani tudják a kötelező távolságot egymás között a buszon. Mivel a járművek a megye egész területéről hordják a dolgozókat az ipari parkba, nem feltétlenül hozzák be a telephelyre a sofőrök a buszokat. Jelenleg ötven sofőrrel közlekedtetjük járatainkat. Valamennyien dolgozni akarnak, nem jelezték, hogy szabadságra szeretnének menni. Mindenki megkapta a helyzethez igazodó oktatást, a megfelelő védelmet, így a napi munkánkat maradéktalanul el tudjuk látni – mondta el Szakács Róbert érdeklődésünkre.
  • A SZAKI-TOURS Kft. ügyvezetője hozzátette:
  • A cégünk, mint beszállító cég biztonságai intézkedései között kiemelném, hogy minden járat indulását megelőzően a felszállni kívánó utasoknál a buszsofőr hőmérős vizsgálatot végez. Az utasok csakis a vizsgálat után léphetnek fel a járműre. Mindenkinek kötelező maszkot és kesztyűt viselni. A buszokon fertőtlenítőadagolók vannak felszerelve, amelyet használnak is az utasok. Szeretném hozzátenni, hogy valamennyi dolgozó, munkavállaló komolyan veszi a biztonsági előírásokat és eleget tesz az elvárásoknak, betartja a munkáltatója által és a mi általunk meghozott szabályokat is. Türelemmel kezelik ezt a kialakult helyzetet. El lehet képzelni azt, hogy ezeknek az embereknek a nagy része – mivel három műszakba járnak dolgozni – hajnal három óra, negyed négy körül kel, négy órakor már a buszt várja a hajnali hidegben, és a buszsofőr ezek után még minden utas testhőmérsékletét ellenőrzi. Ehhez valóban türelemre vagy inkább fegyelemre van szükség a részükről.

 

eni