Újra megnyitják a Kuckót
 
Most még zárt kapuk mögött látszik csak a felújított Ifjúsági és Családi Kuckó, de hamarosan egy ünnepi és szórakoztató programokkal tűzdelt megnyitón ismét birtokba vehetik az épületet a nyírbátori családok. 
Április 27-én, szombaton adják át és nyitják meg másodszor is a Kuckót az érdeklődők számára. Az elmúlt időszakban Nyírbátor Város Önkormányzata a Tutor Alapítvánnyal közösen egy sikeres pályázatnak köszönhetően tudta fejleszteni, és újabb funkciókkal bővíteni a kuckós szolgáltatások körét. A 100 millió forintos költségvetéssel megvalósuló beruházást követően a Kuckó tehát ismét a jól megszokott helyen várja látogatóit. Mindazokat, akik a délelőtti programokon, vagy akár a délutáni, esti foglalkozásokon szeretnének részt venni – tájékoztatta a Bátor Médiát Kondás Tímea, ügykezelő. Hozzátette: A felújítás és bővítés során kicserélték a nyílászárókat és új szobákat alakítottak ki. Így már egy sportszoba és egy jól felszerelt, sütésre-főzésre alkalmas konyha is található az épületben. A bejárati ajtót is kicserélték, valamint változott az épület megközelíthetősége is az akadálymentesítésnek köszönhetően. Az április végi átadást követően változatlan nyitvatartási időben várják a nyírbátori családokat és a fiatalokat a felújított Ifjúsági és Családi Kuckóban.
A megnyitó időpontja: 2019.04.27., 15:30 óra
Helyszín: Nyírbátor, Édesanyák útja 3.