A Nyírbátori Zenei Napok hangversenyeinek köszönhetően nemzedékek tanulták meg szeretni a zenét.

Az idei már az 57. koncertsorozat volt, ami augusztus 9-én történelmi falak között, a református templomban vette kezdetét. Az első hangverseny hagyományosan a Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzene című művel indult a Nyírbátori Fúvószenekar előadásában, majd azt követően az Orgonapont koncert következett Nagy Eszter és Elek Péter közreműködésével.

A következő zenei esemény az augusztus 11-ei Bohém Ragtime Jazz Band koncertje volt a Báthori Várkastély udvarán. A Művelődési Központ hangulatos lépcsőpiramisa újra a fúvós zene terepe lett augusztus 12-én. A XII. Fúvószenekari Találkozón koncertet adott a Nyírbátori Fúvószenekar, műsorával színesítette a rendezvényt a Bátor Mazsorett csoport, fellépett a Hajdúböszörményi Ifjúsági Fúvószenekar, Komárom Város Egressy Fúvószenekara és a debreceni Kelet Brass Band.


A Zenei Napok zárásaként augusztus 18-án ismét a református templomban csendült fel a muzsikaszó. A Tinódi Vegyeskar, a Nyírbátori Fúvószenekar és a Kis Rigók Kamarakórus előadása is bizonyította, hogy Nyírbátorban nem csak szeretik, de nagyon magas szinten művelik is a zenét.