AZ EZÜST FÁTYOLTŰ

Középkori temető az új óvoda udvarán

A nyírbátori református templom környéke, a középkori szokásoknak megfelelően temetkezési helyként is szolgált. Az egykori temető egy részének a feltárása most történik, kapcsolódva az új, katolikus óvoda építéséhez.  A templom körül több ezer, de akár tízezer sírhely is lehet, mondja Jakab Attila régész a Jósa András Múzeum munkatársa, a feltárás irányítója.

Ezekben a sírokban nem is találtak, de valójában nem is számítottak gazdag leletanyagra.  A szakmabeliek már pontosan tudják, hogy a középkori reformátusok nem csak a vallásukban, hanem a szokásaikban, és a temetkezési szokásaikban is igen puritánok voltak.

Főként emberi maradványokat, koporsó szegeket, és halotti lepel maradványokat rejtenek a sírok.Jakab Attila szerint, az, hogy a templomtól több, mint 100 méterre is találnak sírokat, azt is mutatja, hogy többszáz éven keresztül használták a temetőt.

Lipcseiné Mester Andrea  a Jósa András Múzeum munkatársa arról beszélt, hogy a középkori Nyírbátor egy centralizált, jól megszervezett középkori település volt. A temető nagysága egyúttal arra is utal, hogy a hajdani , középkori Nyírbátor is jelentős lélekszámú város volt.

Nem egyedi ez a feltárás, hiszen pár éve,a gimnázium tornacsarnokának építése előtt már folytak hasonló régészeti munkálatok, s akkor is sírokat találtak. A középkori szokásokra, illetve a kor társadalmának hierarchiájára is utal az, hogy kit és hová temettek, mármint a templomhoz képest mondja a régész.  A legelőkelőbbek nyilván a templom közvetlen közelében jelölték ki a végső nyughelyét mondja Jakab Attila. Más kérdés, hogy az évszázadok alatt azért a legszentebb helynek számító templomkörnyék is betelt és származásra, társadalmi rangra tekintet nélkül kerültek egyre távolabb a megszentelt épülettől.

A most feltárt sírok valószínűleg 17-18. századiak lehetnek. Mint kiderült több rétegben temetkeztek egymás fölé is az évszázadok folyamán.

 Ezek a csontmaradványok bizonyára egy férfi maradványai, mutatja Piros Pozdera Máté a múzeum munkatársa egy koponyát tartva a tenyerén. A szakemberek a csontok méretéből, jellegzetességeiből már első ránézésre is elég nagy biztonsággal állapítják meg az elhunyt nemét. Nem volt túl magas ez a középkori férfi, talán, ha 170 cm lehetett. Amúgy  Piros Pozdera Máté  azzal oszlat el egy tévhitet a középkori emberek, maximum 160-170 cm-s magasságával kapcsolatban, hogy bizony 2 méteres vaskori emberi maradványokat is találtak már. Azért mégiscsak adódott egy rejvény. Az említett férfiú alatti sírhelyben, a lábrészenél találtak egy ezüst fátyoltűt. A kérdés csak az, hogy került oda, hiszen a fátyolnak a lábnál semmi keresnivalója sincs.

A templom körüli temetők szegénysége közismert mondattal oszlatja el az esetleges gazdagabb kincs megtalálásához fűzött reményeket Jakab Attila, aki arra azért számít, hogy egy-két viseleti tárgyat mégis találhatnak. Ám, ha nem találnak, a csontokon kívül szinte semmit, akkor vajon mi értelme van a feltárásnak, vagy egyáltalán mi lesz a maradványok sorsa, kérdeztem a régészt. A régész először egy praktikus, konkrétan kegyeleti okkal indokolja a munkát. Ezen a helyszínen, ahol ezeket a sírokat tárták fel, egy szikkasztót építenek és hamarosan gépek bolygatják meg földet és bizony kínos látvány lenne, ha különféle csontokat fordítanának ki a földből. A mai nyírbátoriak sem örülnének, ha a derék nyírbátori ősöket gépek szórnák szanaszét. A leletek egyébként a Jósa András Múzeumba kerülnek.

A későbbiek során bárki hozzáférhet a leletekhez- árulja el Lipcseiné Mester Andrea, aki természetesen a bárki alatt azokra gondol, aki a múzeumban végez majd kutatómunkát. Még annyi szakmai beavatást is enged Lipcseiné, hogy a csontokat antropológusok is előszeretettel vizsgálják s ebből is sok középkori titokról ránthatják le a leplet.

Amúgy a városban találtak már korábban komoly leletanyagot. Jakab Attilának a legértékesebb lelete  a rotunda. A régész abban egészen biztos, hogy számtalan, a történészek, régészek számára izgalmas  „kincset” rejt itt a föld, de ezek feltárására egyelőre várni kell.