ÉRETTSÉGI: NEM VOLT NEHÉZ AZ ÍRÁSBELI
A város két középiskolájában 2025. április 30-án ballagást tartottak. A Mátészalkai Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban két technikusi és négy szakképzős osztályban összesen hetvennyolc diák ballagott, akik közül technikusok, illetve az előrehozott érettségizők érintettek az idei érettségikben. A Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban három osztályban hatvannyolcan ballagtak.
A 2024/25-ös tanév érettségi időszaka május 5-én az írásbeli vizsgákkal kezdődött. Hétfőn magyar nyelv és irodalomból, kedden matematikából, szerdán pedig történelemből írásbeliztek a középiskolások. BIG-es diákokat kérdeztünk a vizsgákról.
Szilágyi Zsombor szerint a magyar nyelv és irodalom érettségiben nem voltak nehéz feladatok. „A szövegértés rész kimondottan könnyű feladatokból állt, a novella elemzés kicsivel nehezebb volt, de jól sikerült” – jelentette ki Zsombor. Ugyanígy vélekedett Hatházi Zsanett is: „A próbaérettségihez hűen ugyanolyan könnyű volt. Nekem az egyik kedvencem a memoriter kiegészítés volt.”
A matematika érettségi után már kevesebb mosolygós arccal találkoztunk. Láczó Lilitől megtudtuk, hogy a gráfokkal, halmazokkal, valószínűségszámítással, geometriával kapcsolatos feladatok is visszaköszöntek a vizsgalapon. Gere Dorinával a történelem érettségiről beszélgettünk, hogy milyen témák jelentek meg, ilyen volt többek között a bethleni konszolidáció, a liberalizmus, a Hunyadi hadjáratai, a katolikus megújulás, az ókori görög és római építészet.
Rácz Tiborné, a gimnázium főigazgatója elmondta, hogy az idei tanévben a végzős tanulókon kívül még előrehozottan ötven 11. évfolyamos diák is érettségizik. „Június 16-án kezdődnek a szóbeli érettségik. Azok a gyerekek, akik emelt szinten érettségiznek, a szóbelit már hamarabb megteszik” – mondta a főigazgató. Az általunk megkérdezett diákoknak konkrét terveik voltak a továbbtanulást illetően, közülük van, aki ápoló, óvónő szeretne lenni, míg van, akit a sport érdekel és szakedzőnek készül.
Polyák Dézi